"Bukás volt a pécsi kultúrfőváros"

2011. február 24. csütörtök 08:08

Magyarország tíz legvonzóbb turisztikai célpontja közé nem fért be tavaly Pécs, holott az Európai Kulturális Fővárosa címtől komoly turisztikai vonzerőt is reméltek - von mérleget a Magyar Turimus Zrt. legfrissebb adatait elemezve az index nevű fővárosi hírportál.
Miközben Ruzsa Csaba az EKF-évet értékelve decemberben azt mondta "Pécs sikeresebb évadot zár, mint azt sokan várták és a jövőben is kiemelt célpontja lehet a turistáknak", a turisztikai összegzések szerint a város nem került be az első tíz település közé Magyarországon.

A menedzsmentközpont és néhány, a program sikeréért felelős helyi turisztikai szakember nyilatkozatai (lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.) utólag, a számok ismeretében meglehetősen relatívnak és önfényezőnek tűnnek, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. szerdán közzétett adatai szerint  Pécset nem találjuk sem a belföldi, sem a külföldi turisták tíz legkedveltebb célpontja között. A kulturális főváros csak a 12. helyet szerezte meg az összesített, vagyis a külföldiek és a hazaiak vendégéjszakáit összegző listán.

"A pécsi EKF ugyanis egy bármilyen unalmas helyen lévő termálfürdőhöz képest is hidegen hagyta a bel- és külföldi turistákat" - írja a hírportál. 

Bár a 2009-es 44 és félezerről valóban majdnem 78 ezerre ugrott a városban eltöltött vendégéjszakáik száma, az abszolút mennyiséget nézve ez még magyar szinten is gyenge eredmény. "Azt sportszerűtlen megemlíteni, hogy Budapesten 6 nap alatt töltenek el ennyi vendégéjszakát a külföldiek. De a pécsiek 78 ezre a toplista közepén, hatodik helyen álló Sárvár eredményének is mindössze egyharmada" - értékel az index.


FRISSÍTVE:
(17:40)

A Magyar Turizmus Zrt. az alábbiak szerint kíván reagálni az Index „Turisztikai bukás volt a pécsi kultúrfőváros" címmel megjelent cikkére.

"A nemzeti turisztikai marketingszervezet a KSH vendégforgalmi adatainak ismeretében megalapozatlannak és indokolatlannak tartja a 'bukás' kifejezés használatát a Pécs2010 EKF projekt turisztikai vonatkozását illetően. A KSH előzetes statisztikai adatai szerint ugyanis 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Pécsett a tavalyi évben a belföldi vendégéjszakák száma közel 13%-kal, a külföldi vendégéjszakák száma pedig közel 75%-kal (!) emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken, ami összességében mintegy 28%-os növekedést eredményezett.

Az EKF projekt nélkül ilyen nagymértékű, az országos átlagot jelentősen meghaladó növekedés elképzelhetetlen lett volna, ráadásul abban az évben, amikor a válságból való kilábalás még csak épphogy megkezdődött.

Mindez abszolút számokban: Pécsett 2010-ben összesen 238.145 vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken. Ebből belföldi vendégéjszaka 160.389, külföldi pedig 77.758 volt. A pécsi vendégforgalmi eredményeket annak a fényében is szükséges vizsgálni, hogy a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb jelentésében, a nemzetközi turizmus mutatóiban bekövetkezett erőteljes javulásról beszél a 2010-es évre vonatkozóan. Az erőteljes javulás az UNWTO adatai szerint azt jelenti, hogy a világon a nemzetközi turistaérkezések száma 6,7%-kal növekedett az előző évhez képest, Európában 3%-os volt a növekedés, Közép- és Kelet-Európában 4,2%-kal, Magyarországon pedig az átlagot meghaladó mértékben, 4,8%-kal bővült a külföldi vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken.

A külföldiek körében legnépszerűbb magyar települések rangsorában Pécs a 2009. évi helyezéséhez képest 10 helyet előre lépve, 2010-ben már a 12. helyen szerepel!

Baranya megyében ugyanebben az időszakban a vendégéjszakák száma összesen 8,6%-kal nőtt, ami azt mutatja, hogy a Pécs EKF projekt nem csak a városban, hanem közvetlen és közvetett környezetében is éreztette hatását.

Az ugyancsak jelentős forgalmat bonyolító magánszálláshelyek adatait pedig még csak 2011 nyarán teszi közzé a KSH.

Nem szerencsés továbbá az egy év leforgása alatt ilyen jelentős vendégforgalom növekedést elért Pécset, azoknak a városoknak a forgalmához hasonlítani, ahol a jól ismert turisztikai motivációknak és vonzerőknek köszönhetően hagyományosan a legtöbb vendégéjszakát regisztrálják. Budapesten realizálódik például a külföldi vendégéjszakák több mint fele, azaz több mint 5 millió vendégéjszaka!

Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése nem feltétlenül jelent azonnali vendégforgalom-növekedést - bár Pécs esetében, mint láthattuk, 2010-ben jelentős bővülés figyelhető meg mind a belföldi, mind a külföldi vendégéjszakák számában.

Az, hogy hosszú távon milyen hatást gyakorol az EKF cím megszerzése, sok tényezőtől függ. Ezeket a tényezőket kiválóan foglalta össze Dr. Rátz Tamara cikke, amely a Turizmus Bulletin 2006, XI. évfolyam 2. számában jelent meg és a következő linkre kattintva letölthető http://itthon.hu/szakmai-oldalak/turizmus-bulletin/archivum-1999-2005.

Ebben a tanulmányban olvasható például az is, hogy „1985-1995 között az előző évhez viszonyítva átlagosan 11%-kal növekedett a vendégéjszakák száma a kulturális fővárosokban, 1995 után pedig átlagosan 12%-kal." (Pécsett 28%-kal!) „Ugyan nem számszerűsíthető, de hosszú távon rendkívül jelentős kedvező hatása a Kulturális Főváros Évnek az adott város imázsának megváltoztatása, illetve belső és külső identitásának kialakítása és megerősítése.

A kulturális vonzerők fejlesztése, a kínálat kvantitatív és kvalitatív jellegű bővítése azonban optimális esetben nem elsősorban a turisták elvárásainak minél magasabb szintű kielégítése érdekében történik, hanem főként a helyi lakosság életminőségének javítása, az adott város lakóhelyként való vonzerejének növelése végett - az élénk és barátságos atmoszférájú, gazdag kulturális kínálattal, vonzó épített környezettel rendelkező városok pedig látogatásra és visszatérésre ösztönzik a turistákat is."

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében vagy közreműködésében tavaly közel 600 külföldi újságíró látogatott el Pécsre, akik közel 1800 pozitív cikket és tudósítást jelentettek meg elsősorban a város kiemelt küldőterületein, Németországban, Ausztriában, és a délszláv térségben. Az Ausztriából regisztrált vendégforgalom például háromszorosára (!) nőtt az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet viselt Pécsen és környékén.

Ausztria legjelentősebb tesztújságja, a Gewinn Magazin a világ 20 legjobb turisztikai célpontja közé sorolta Pécset, olyan desztinációkkal egy lapon említve a magyarországi várost, mint például a Hawaii-szigetek, vagy Abu Dhabi.

Pécs sikere egész Magyarország sikere, ami nagyon komoly országos összefogás és munka eredménye, amelynek megkérdőjelezése az egész ország törekvéseinek alábecsülését jelenti.

A Magyar Turizmus Zrt., - stratégiai partnereivel és a turisztikai szolgáltatókkal összefogásban - az idei évben is folytatja a Dél-Dunántúli régió és természetesen Pécs népszerűsítésére irányuló munkáját mind belföldön, mind pedig külföldön, maximálisan számítva a hazai sajtó felelős együttműködésére."



Képünkön
a 2010-es megnyitó egy pillanata.

EQM - Fotó: Dittrich Éva (Forrás: Magyar Turizmus Zrt. - index.hu)