Szili Katalin beszól Pécs vezetőinek
2011. február 23. szerda 18:58

A pécsi politikai helyzettel kapcsolatban Szili Katalin kifejtette: 2009 óta csak azok a beruházásokat sikerült véghez vinni, melyekről az előző ciklusban született döntés.
- Engem ma legjobban az érdekel, hogy a jelenlegi városvezetés mikorra teljesíti a beígért munkahelyeket, mit tesz a kisvállalkozások életképességéért, a kiürülő Király utcáért, a város közútjaiért. Most igazán lehetősége van a város vezetésének megmutatni a lobbierejét a parlamentben, hogy legalább annyi forráshoz jusson Pécs és a megye, mint az elmúlt években - mondta az egykori házelnök, aki nem bánta meg, hogy 2009-ben megmérettette magát a polgármester-választáson, de ma már csak a Szociális Unió színeiben tenné ugyanezt.
Hogy volt pártja, az MSZP irányából egyre több kritika éri, Szili Katalin azt feleli: egyáltalán nem foglalkozik egykori pártjával. Energiáit sokkal inkább leköti két szervezete, a Szociális Unió és a Szövetség a Jövőért Mozgalom szervezése.
- Nagy örömömre a Szociális Unió már az ország összes megyéjében jelen van. Szakértői csapataink már elkezdték kidolgozni a szakpolitikai elképzeléseket a különböző problémákra, mint például a bajba jutott devizahitelesek megmentése vagy éppen a kis-és középvállalkozások helyzetének javítása - mondta Szili Katalin, aki hozzátette: a megoldási javaslatok októberre állnak össze teljes programmá.
Hogy 2014-ben egyéni körzetben újra harcba száll-e Pécsett a parlamenti mandátumért, még nem tudja.
- Politikai értelemben messze van még 2014. Nem vágyom címekre és pozíciókra, egyszerűen egy élhető várost, megyét és országot szeretnék szolgálni, ahol nem a pártpolitikai gyűlöletstruktúra határozza meg mindennapjainkat - zárta nyilatkozatát.
Az országos politikáról szólva azt mondja, ő már 2003 májusában felvetette az új alkotmány szükségességét, de később, házelnökként is többször hangoztatta az új alaptörvény fontosságát. A képviselő asszony ennek megfelelően részt vesz az új alaptörvény parlamenti vitájában, és Orbán Viktor miniszterelnök kérését elfogadva, a Nemzeti Konzultációs Testület munkájában is.
- Ebben a helyzetben hibás döntés a pártpolitikai szempontokat előtérbe helyezni. Ha az ember egy ilyen felkérést kap, úgy gondolom, azt kötelessége elfogadni, különösen, ha erre vonatkozóan régóta van szándéka, illetve kidolgozott koncepciója.
A volt házelnök és pártja, a Szociális Unió több javaslatot is letett az asztalra, többek közt a kétkamarás parlamentről szóló elképzeléseket is.
- Az új struktúrának köszönhetően a magyar törvényhozás visszatérne a történelmi hagyományaihoz, de természetesen modernizált változatban. Az átalakítással elősegítenénk a társadalmi párbeszédet, így az elmúlt húsz évet jellemző párturalmi, konfliktusos demokráciából a konszenzusos berendezkedés irányába tennénk komoly lépést - mondta Szili Katalin a Pécsi Újságnak. Az elképzelések szerint a felsőházban többek közt civilek, szakszervezetek, köztestületek, érdekképviseletek, önkormányzati szövetségek, a nemzeti kisebbségek és az egyházak képviselői kapnának helyet.
- Az önkormányzatok helye a parlamentben azért fontos, mert álláspontom szerint a polgármesterséget és az országgyűlési képviselőséget szét kell választani, hogy egyszerre ne lehessen betölteni a két funkciót - tudtuk meg a képviselő asszonytól.
Képünkön Szili Katalin látható.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Hamarosan teljesen felújítják az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...