Narancssárga riasztás van érvényben Baranya megyében

A várható felhőszakadás miatt jelenleg narancssárga figyelmeztetés van érvényben Baranya, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Tolna megyében. Ezeken a területeken rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.Somogy, Tolna és Baranya megyében heves zivatarra vonatkozóan narancssárga figyelmeztetést adtak ki; viharos, óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökések is várhatók, továbbá nagyméretű jégdarabok is hullhatnak.Kedden a hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, de a jelenlegi előrejelzések szerint szerdán, csütörtökön jöhet...

Döntöttek: újra előzetesben a volt gazdasági főigazgató - FRISSÍTVE

Döntöttek: újra előzetesben a volt gazdasági főigazgató - FRISSÍTVE Előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn délelőtt a Pécsi Városi Bíróság I. Gábort, az egyetem volt gazdasági főigazgatóját, mivel újabb, szabadságvesztéssel fenyegető bűncselekmény gyanúsítottjává vált.A közgazdászt 30 napra helyezték előzetesbe, a gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen. Hajdu István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke hétfőn újságíróknak elmondta, a gyanúsított az újabb letartóztatásával nem veszíti el a korábbi szabadulása fejében fizetett 30 millió forintos óvadékot, hiszen nem szökött meg, és nem rejtőzött el a hatóságok elől. Mivel más bűncselekmény...

Tizenhét emelet: ötvennégy méter magas falu Uránváros közepén

Tizenhét emelet: ötvennégy méter magas falu Uránváros közepén Negyven éve emelkedik ki a látképből régió jó ideje legmagasabb lakott épülete, az uránvárosi tizenhét emeletes toronyház. A százkét lakásos építmény nagyjából háromszáz fős lakóközösségében minden generációt képvisel valaki a nyugdíjas bányászoktól egészen a legkisebbekig. Az épület műszaki vezetője szerint négy évtizeddel ezelőtt egy falu épült Uránvárosban, mely összetartó közösséget alkot. Bejártuk mind a tizenhét emeletet, még a tetőről is megcsodáltuk a gyönyörű kilátást. Kertész András műszaki vezetővel a ház bejárata előtt találkoztunk, hogy aztán néhány perc múlva...

Kezdődik az aknamentesítés...

A „Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" 2. felhívásában a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Horvát Aknamentesítési Központtal...

Újabb burkolóelem esett le...

Újabb üveg burkolóelem esett le a napokban a tavaly szeptemberben átadott pécsi Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont külső homlokzatáról.Az MTI úgy értesült, hogy az épület...

Óvodák és iskolák lehetnek...

Óvodák és iskolák lehetnek referencia-intézmények Pécsett A pécsi önkormányzat illetékes bizottsága rábólintott arra az elképzelésre, amelynek során kilenc pécsi oktatási...

Pécsett tovább bővül a...

Pécsett tovább bővül a közfoglalkoztatottak köre Újabb civil szervezet jelezte a rövid időtartalmú közfoglalkoztatásba való bekapcsolódási szándékát. Jelenleg 43 szervezet -...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Hétfőn 7:15 és 18:00 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Verseny utca 2. szám08.30 - 09.30...

Kétszáz borospohár koccant...

Kétszáz borospohár koccant össze a Borházban – KÉPGALÉRIÁVAL Új versengés indult útjára az idén, mely szerint az a borvidéki település válhat az ország legkedveltebbjévé, ahol egy...

Már csak jövőre indíthatják be a szökőkutakat a Tettyén

Már csak jövőre indíthatják be a szökőkutakat a Tettyén Az év végére befejeződhet a Tettye és környékének teljes felújítása, miután folytatódnak a munkálatok az érintett területen. Ismert, hogy az önkormányzat szerződést bontott a park rendbetételére kiírt pályázat győztesével, így a munkák két hónapig szüneteltek. A környék lakói még jó ideig nem gyönyörködhetnek a palotaromnál található szökőkutakban sem.Augusztus végétől folytatódhatnak a munkálatok a Tettye téren és környékén, miután a felújítást végző korábbi kivitelezővel szerződést bontott a város. A korábbi ígéretek szerint szeptember végére kerülhetett volna sor az...

A VOSZ megyei elnöke szerint nagy lehetőség az agrárkártya

Szeptember elsejétől igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya, amely az eddigieknél kedvezőbb hitellehetőséget biztosít a mezőgazdaságban dolgozóknak. A kártya forgalmazását első körben két bank végzi, melyhez várhatóan októbertől a Takarékszövetkezetek is csatlakoznak.A szeptember elsejétől igényelhető Agrár Széchenyi Kártya kedvezményes hitellehetőséget biztosít többek között a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve társas formában működő kis- és...

Figyelem: változás hétfőtől az Aradi vértanúk úti körforgalomnál

A Klímó György utca Aradi vértanúk útja - Kodály Zoltán utca - Bartók Béla utca találkozásánál levő körforgalom forgalmi rendje szeptember 5-én reggel 4.00 órától várhatóan szeptember 15-ig megváltozik, vízvezeték hibaelhárítás miatt - derül ki az önkormányzat vasárnapi közleményéből. A Bartók Béla utcai ág a Damjanich utcától a körforgalom irányába egyirányú lesz, így észak felé az MTA székház irányába nem lesz lehetőség a körforgalom elhagyására. A lezárás miatt a Pécsi Közlekedési Zrt. 32-es és 36-os járatai terelőúton fognak közlekedni. A javítási munkák...

Miért és mivel lesz érdemes...

Miért és mivel lesz érdemes kimenni a Zsolnay Negyedbe? Lassan mind a hat leendő vendéglátó-ipari egység üzemeltetőjének kilétére fény derül a Zsolnay Kulturális Negyedben (ZSKN), s...

Két sáv kellett a hulla...

Az úton kacsázó, részeg autóst sikerült becserkészniük a pécsi rendőröknek. Az enyhén szólva ittas  sofőr mindkét forgalmi sávot lefoglalta Uránvárosban szombaton...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Vasárnap 8.30 és 19.30 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:08.30 - 09.30 óráig: 6-os fkl. út 204 km-szelvény09.45 - 10.30 óráig:...

...így kapta egy...

A pécsi 30Y együttes annak idején egy szombathelyi buszjárattól kölcsönözte nevét - most a Pécsi Közlekedési Zrt. nevezett el a csapatról egy új buszjáratot - olvasható a Recorder...

A Tudásközpont vendége lesz...

A Tudásközpont vendége lesz a világhírű orosz írónő, Ulickaja Ljudmila Ulickaja világhírű orosz írónő lesz Pécs vendége 2011. szeptember 9-én 16 órakor a Tudásközpontban.Első magyarországi...

Kaphat-e végre állami...

Kaphat-e végre állami segítséget a pécsi gyermek hospice ház? Alapjáraton másfél millió forintból gazdálkodik havonta a Szemem Fénye Alapítvány által működtetett rácvárosi Dóri-ház,...

Tízezrek látták a Gyugyi-gyűjteményt - a mauzóleum is népszerű

Népszerű a Gyugyi-gyűjtemény és a Zsolnay-mauzóleum Pécsen: a porcelánritkaságokból nyílt tárlatnak egy év alatt 40 ezer, a porcelángyárat alapító Zsolnay család megújult temetkezési helyének másfél hónap alatt 6200 látogatója volt.A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az MTI érdeklődősére közölte: a Gyugyi-gyűjtemény iránt annak ellenére komoly az érdeklődés, hogy a tavaly szeptemberi nyitás óta csak előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg a Zsolnay Kulturális Negyedben folyó munkálatok miatt. A kulturális negyedhez közeli magaslaton álló mauzóleum esetében nincs ilyen...

Különleges viaszdomborművek tárlata a Dómmúzeumban

A Dómmúzeum, valamint az Európa-ház pécsi olasz képviselete kiállítást rendez Kozma Simon alkotásaiból.A Dómmúzeum kiállítótermében tekinthetők meg szeptember 13-tól az egyedi technikával és elgondolással készített viaszdomborművek és kisplasztikák.A kiállítást szeptember 13-án 17 órai kezdettel Enzo Grossi, az Európa Ház Pécsi Olasz Képviseletének elnöke, Lénárd József költő, újságíró és Kozma Mihály író, újságírónyitják meg.József Attila megzenésített szerelmes verseit Cseke Klára és Tillai Tímea adják elő.A kiállítás október 13-ig tekinthető meg.

Az uránvárosi stadionban járt már sir Ferguson csapata, a United is

Az uránvárosi stadionban járt már sir Ferguson csapata, a United is A magyar futball a világháborúk utáni időszakban, majd a szocialista rendszer vaskezei alatt: szárnyalt. Egy kis ország mélyről feltörő ereje, elfojtott ambíciói részben a sportban teljesedtek ki, a sportolók számára is kitörési lehetőséget jelentett nem csak a labdarúgás, hanem más sportágak is. Ebbe illeszkedik a pécsi foci története is. A szétszórt salakpályák időszaka után azonban szükség volt egy saját stadionra is. Nem volt kérdés, hogy az akkor félig megépült, de egyre népesebb uránvárosi lakótelepen fog állni a pécsi aréna. „A sport is egy vonás az ország arcán"...