„Könyvtárba mentem, gyere utánam": Pécsett is tartalmas programokat kínálnak a héten

A Csorba Győző Könyvtár Baranya megyében 2015. október 5. és 12. között szervezi meg az Országos Könyvtári Napok megyei rendezvényeit. A programsorozat szlogenje 2015-ben: Könyvtárba mentem, gyere utánam! A könyvtári hét során több mint húsz irodalmi, zenei és gyermekeknek szóló programon vehetnek részt a könyvek szerelmesei Pécsett és Baranya számos településén.Többek között találkozhatnak Lőrincz L. Lászlóval, Zacher Gáborral, Dragomán Györggyel, Grecsó Krisztiánnal és Kollár-Klemencz Lászlóval, megismerhetik Méhes Károly és Szabó T. Anna új könyveit. Az operabarátokat...

Pécsett is folytatódik a "Nyitott Bíróság" program

A jól bevált gyakorlat szerint, a korábbi évek tapasztalati alapján az új tanévben is folytatódik a „Nyitott Bíróság" program a Pécsi Törvényszéken és az érdeklődő Baranya megyei gimnáziumokban, szakközépiskolákban és szakiskolákban. A kapcsolattartói csoport átszervezését követően, a programot kibővítették a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény rendelkezéseinek megvalósulása, gyermekvédelem, áldozatvédelem, közvetítői eljárás és tanúgondozás témakörökkel is. A programok, előadások szervezésével, a kapcsolattartással foglalkozó bírák és bírósági titkárok...

Ezeken a helyeken figyel a traffipax hétfőn Pécsett

Hétfő reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30-7.30: dr. Veress Endre út7.45-8.45: Rácvárosi út9.00-10.00: Magyarürögi út10.15-11.15: Szigeti út12.15-13.15: József Attila út13.30-14.30: Siklósi út14.45-15.45: Móra Ferenc utca16.00-17.00: Malomvölgyi út17.15-18.15: II. János Pál út18.30-19.30: Verseny utca19.45-21.00: Verseny utca

A magyar jazz meghatározó...

A magyar jazz meghatározó alakja koncertezik a Negyedben A hazai jazzélet egyik elismert, külföldön is rendszeresen koncertező művésze, Bágyi Balázs ad koncertet a Zsolnay Kulturális...

Katonák ezrei teljesítenek...

Több mint 4700 katona teljesít szolgálatot a déli határ mentén a vezérkari főnök tájékoztatása szerint.Benkő Tibor az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában felidézte: a...

Bíróság előtt...

Bíróság előtt magyarázkodhat a pécsi biciklitolvaj Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a pécsi kerékpárlopási ügyben.  A nyomozás során beszerzett adatok szerint I....

Árokba csapódott egy autó a...

Lesodródott az úttestről és az út menti árokba csapódott egy személyautó vasárnap reggel a Baranya megyei Beremend település Kossuth utcájában. A Katasztrófavédelem beszámolója szerint a...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: 6-os főút pellérdi elágazó07.45-08.45:...

Magyarbólyban újabb félezer...

Magyarbólyban újabb félezer migránst szállítottak fel a vonatra szombaton Gördülékenyen, feszültség nélkül halad a migránsok elszállítása Zákányból és Magyarbólyból - hangzott el az M1 aktuális...

Tökfesztivál: Pécsudvardon termett idén a legnagyobb tök

Az Orfűi Tökfesztiválon egy százhúsz kilogrammos tök bizonyult a legnagyobbnak. A szombaton tizedik alkalommal megrendezett Orfűi Tökfesztiválon idén is keresték a szervezők a legnagyobb tököt. A nevezők közül a pécsudvardi Mátyás Tibor büszkélkedhet a legsúlyosabb darabbal, az általa hozott példány ugyanis százhúsz kilogrammot nyomott.  

Vontatóval ütközött egy Pécsre tartó vonat Szentlőrincnél

Egy mezőgazdasági vontatóval ütközött a Sopronból Pécsre tartó személyvonat Szigetvár és Szentlőrinc között, a balesetben a mozdonyvezető megsérült - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a baleset Botykapeterd közelében egy nem biztosított átjáróban történt.A balesethez Szigetvárról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik a mozdonyt és a traktort is áramtalanították, majd megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Elsődleges információink szerint a balesetben a mozdony vezetője megsérült, ezért őt a mentők...

Októbertől változott a pécsi Tourinform nyitva tartása

Október elsejétől az eddigiektől eltérő időpontokban fogadják az ügyfeleket az Irány Pécs Turisztikai Nonprofit Kft. Széchenyi téren található Tourinform irodájában. Az új nyitvatartási rend a következőképpen alakul:hétfő-péntek: 9.00-20.00, szombat: 10.00-18.00, vasárnap: zárva.

Be akart törni az oviba,...

A gilvánfai óvodába próbált meg betörni egy helybeli férfi, de nem járt sikerrel. A rendőrség tájékoztatása szerint az 54 éves gilvánfai férfi még nyáron kísérelte meg a betörést a...

A Nyugat történetéről...

Hétfőn délután két órakor nyitják meg a tárlatot a Csorba Győző Könyvtár szervezésében, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása.A megnyitó egyben az Országos Könyvtári Napok...

A teológia, az ökológia és...

A teológia, az ökológia és a rock találkozása a pécsi Magtár Látogatóközpontban A teremtés hete és Ferenc pápa nemrég megjelent körlevele kínált apropót egy nem mindennapi találkozáshoz a pécsi Magtár...

Traffipax szombaton Pécsett...

Szombat reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Szigeti út07.45-08.45: Pécs, Nendtvich...

Kerítésbe fúródott egy...

Kerítésbe fúródott egy személyautó Pécsett Közúti balesethez riasztották pénteken délelőtt a pécsi tűzoltókat, egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze Pécsett a...

Így látja Kodály özvegye a...

Kodály Zoltán özvegye bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon. Kodály Zoltán (1882-1967) második felesége mindezt abból az alkalomból mondta...

Vasárnap újra csúcstámadás, rajt a Széchenyi térről

Vasárnap rendezik meg immár másodszor Pécsen a Misina Csúcstámadás nevű futóversenyt, amelynek során a résztvevők a Széchenyi térről futnak fel a Tv-toronyig. A verseny vasárnap 14:30-kor indul, az indulókat dr. Őri László alpolgármester rajtoltatja el. A verseny időtartama alatt az érintett útszakaszokon a forgalom korlátozására kell számítaniuk az autósoknak.

Pénteken és hétfőn zárva tart a Tettyei Mésztufa-barlang

Az elektromos hálózatot érintő karbantartás miatt pénteken és hétfőn nem látogatható a barlang. Csütörtökön kezdődött meg a Tettyei Mésztufa-barlangban az elektromos hálózat felújítása. A munkálatok miatt pénteken és hétfőn nem látogatható a barlang, a hétvégén viszont felkereshető lesz.

Szomszédviszály: egy kocsi is megsérült a dulakodásban

Rátámadt csütörtökön egy 57 éves bissei férfi a szomszédjára egy korábbi vitájuk miatt. A rendőrség közlése szerint csütörtökön délután öt óra körül egy 57 éves bissei férfi tettleg bántalmazta 61 éves szomszédját egy korábbi nézeteltérés miatt. A dulakodás közben a sértett személyautójában is kár keletkezett.A rendőrök a helyszínen elfogták a támadót, a Siklósi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.