Klubturnéra indul tavasszal a Kispál és a Borz

Klubturnéra indul tavasszal a Kispál és a Borz Turnéra indul tavasszal a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb zenekara, amely tavaly új lemezzel tért vissza, Dublintól Bodrogkisfaludig számos helyen fellép.    A visszatérés öröme megidézte a kilencvenes évek hangulatát, így a zenekar elkezdett ismét aktívan alkotni és próbálni. Áprilisban Nyugat-Európába mennek egy ötállomásos turnéra, májusban és júniusban pedig Magyarországon koncerteznek - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A Kispál és a Borz, amely 2010-ben a Sziget fesztiválon elbúcsúzott, majd utána csak egy-egy...

Eltűnt egy 15 éves fiú Pécsről - Látta esetleg?

Eltűnt egy 15 éves fiú Pécsről - Látta esetleg? A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kiss Dominik ügyében.A 15 éves fiú február 25-én engedély nélkül távozott egy pécsi gyermekotthonból, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.A fiú 158 cm magas, normál testalkatú, szeme barna, haja rövid, fekete.Utolsó ismert ruházata: sötét szabadidő alsó és felső, sötét mellény.A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a...

Letették a Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét Pogányban

Letették a Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét Pogányban Letették pénteken a kompozit repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét, a létesítmény a cég hatmilliárd forintos fejlesztési projektjének részeként épül meg.     Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a csarnok, ahol saját fejlesztésű, négyüléses repülőgépeket gyártanak majd, a "magyar gazdaság egyik ékköve" lehet. Megjegyezte, a cég kétüléses repülőgépei világszerte keresettek, számos iparágban alkalmazzák őket az erdészettől a határvédelemig. A termékpaletta kiegészül egy négyüléses kisrepülőgéppel, amelynek...

Pécsi sorház egyik...

Pécsi sorház egyik lakásában csaptak fel a lángok Egyszintes, hatlakásos sorház szélső lakásában keletkezett tűz péntekre virradó éjszaka Pécsett, a Csaba utcában.  ...

Kiesett kerék miatt történt...

Kiesett kerék miatt történt baleset a 6-os főúton Menet közben kiesett egy teherautó kereke és eltalált egy arra közlekedő személyautót tegnap kora este a 6-os úton,...

Már nem forog tovább:...

Már nem forog tovább: megjött a jó idő, bontják a pécsi óriáskereket " Hello PÉCS! A mai napon (április elsején - a szerk. )forog utoljára az óriáskerék, szívünkben sok szép emlékkel,...

Elesett az erdőben egy idős...

Elesett az erdőben egy idős pécsi nő, ötvenen keresték Eltűnt személyről érkezett bejelentés kedden késő délután a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. A bejelentő...

Minden tizedik...

Minden tizedik ellenőrzésnél találtak szabálytalanságokat a NAV baranyai revizorai A NAV baranyai munkatársai a húsvéti akcióban végzett 176 ellenőrzés 12 százalékában állapítottak meg szabálytalanságokat, a...

Megrongálódott a...

Megrongálódott a gázvezeték, lezártak egy pécsi utcát A pécsi Sarló utcát teljes szélességében lezárták kedden kora délután, ugyanis megrongálódott egy gázvezeték.   A...

Nincs áram, zárva a barlang és a Denevérmúzeum Abaligeten

Nincs áram, zárva a barlang és a Denevérmúzeum Abaligeten Bezárt az abaligeti cseppkőbarlang és a Denevérmúzeum.  A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közleménye szerint Abaligeten szélvihar miatt jelenleg áramkimaradások vannak. Ezért az Abaligeti-barlang és a Denevérmúzeum bizonytalan ideig zárva tart. A tervezett látogatás előtt a barlang pénztárában lehet érdeklődni az aktuális helyzetről. Telefon: 30/377-3387.

Húsvét után is járják Baranyát a NAV ellenőrei

Húsvét után is járják Baranyát a NAV ellenőrei A NAV baranyai munkatársai a héten kedden Bólyban és Dunaszekcsőn a vendéglátóhelyeket, szerdán Drávaszabolcson az élelmiszerboltokat, Csütörtökön pedig Pécsett, a ruhaboltokat ellenőrzik.   A revizorok megjelenésére számíthatnak továbbá Palkonyán, a „Palkonyai Húsvét" rendezvény árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a...

Napokon belül átadhatják az M6-os autópálya új, Bólytól Villányig vezető szakaszát

Napokon belül átadhatják az M6-os autópálya új, Bólytól Villányig vezető szakaszát Megkapta a használatbavételi engedélyt az M6-os autópálya beruházásában épülő babarci mérnökségi telep, ezzel az utolsó akadályok egyike is elhárult az autópálya befejező szakaszának forgalomba helyezése előtt, értesült lapunk, ami azt jelenti, hogy napokon belül átadhatják a sztráda új, Bólytól Villányig vezető részét. Az onnan a horvát határig vezető szakaszt akkor használhatják a közlekedők, ha horvátok is elérik a határt.  A Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres szakaszon a STRABAG Építő Kft. és a Duna Aszfalt Zrt. konzorciuma az Építési és Közlekedési...

Húsvét után is nagyon...

Húsvét után is nagyon várják a baranyai véradókat Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Siklós, Térségi Könyvtár és Ismeretközpont...

Fának csapódott egy autó...

Fának csapódott egy autó Székelyszabar közelében Vasárnap délelőtt Székelyszabar közelében egy személyautó a közút melletti fának csapódott. A baleset következtében a gépjármű...

Felföldi László húsvétkor:...

Felföldi László húsvétkor: merjünk lépni, merjünk feltámadni - Videó! A Megváltó feltámadása, a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét üzenetéről a nagyhét történéseinek tükrében készített...

Menet közben gyulladt ki...

Menet közben gyulladt ki egy autó Szalántánál Az autó teljes terjedelmében égett a 11-es kilométernél, Szalánta külterületén - közölte a Baranya Vármegyei...

A fájdalom kutatására nyert...

A fájdalom kutatására nyert támogatást egy pécsi cég A fájdalomküszöb mérésére alkalmas nagy precizitású és a gyógyszerkutatásban alkalmazható automatizált berendezést fejlesztett...

Két baranyai horgásztóba is...

Két baranyai horgásztóba is érkezett utánpótlás A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége a húsvéti hosszú hétvége előtt  újabb haltelepítést végzett.  ...

Így készülnek húsvétra a Baranyában élő horvát ajkú katolikus közösségek

Így készülnek húsvétra a Baranyában élő horvát ajkú katolikus közösségek A Baranyában élő horvát ajkú közösségek nagyböjti és nagyheti ünneplésének gazdag hagyományairól készített összefoglalót a Pécsi Egyházmegye.    Mintegy harminc éve már, hogy a pécsi és Pécs környéki horvátok megemlékeznek Jézus Krisztus kínszenvedéséről és haláláról a pécsi kálvárián. A virágvasárnap előtti pénteken idén a családokért imádkoztak a hívek, akik a szeretetért, megértésért, a békességért, valamint a családok megélhetéséért fohászkodtak anyanyelvükön. A keresztúti stációk között egyházi népénekek csendültek fel, melyek szövege és dallama segített...

Kiürítettek a tűzoltók egy baranyai általános iskolát

Kiürítettek a tűzoltók egy baranyai általános iskolát Elektromos zárlat okozta tűz miatt ki kellett üríteni csütörtökön a Szentlőrinci Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát. Szerencsére csak egy gyakorlatról volt szó, amelyben az iskolások és tanáraik mellett a szigetvári, valamint a sellyei hivatásos tűzoltók vettek részt.     A feltevés szerint, az általános iskola nyugati felében, a II. emeleti Informatika teremben elektromos zárlat következtében tűz keletkezett. A tűzjelző megszólalt. A helyiségben 22 gyermek és tanáruk tartózkodott, akik elhagyták a tantermet és a kijelölt gyülekezési helyre távoztak. Két...

Lepottyant egy targonca egy kamionról Udvaron

Lepottyant egy targonca egy kamionról Udvaron Csütörtökre virradó éjszaka Udvaron egy pótkocsis gépszállító kamionról leesett egy elektromos targonca, amely az út közepén feküdt az oldalán.  A mohácsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre és a tűzoltó gépjármű daruja segítségével a targoncát visszaállították a kerekeire, majd az úttestet letisztították. Az egység a targoncát átvizsgálta, áramtalanításra nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon.