Szerszámokat, műszaki cikkeket lopott el egy házból
Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök a nyomozást egy kővágószőlősi férfivel szemben, aki egy lakatlan házból lopott el értékeket. A hatóság közlése szerint a negyvenegy éves szeptember 19-én falujában betört egy lakatlan házba, ahonnan műszaki cikkeket és kéziszerszámokat lopott el.A rendőrök két nappal a bűncselekmény után azonosították a férfit és kihallgatták gyanúsítottként. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, vele szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.A rendőrök a nyomozást a napokban...Szeret bálványokat döntögetni, de építésükben nem vesz részt a pécsi sebész, Kalmár Nagy Károly
Több száz beteg köszönheti életminősége javítását, sokan életüket is dr. Kalmár Nagy Károly transzplantációs sebésznek, a PTE ÁOK osztályvezető klinikai főorvosának. Nevéhez fűződik az első hasnyálmirigy-átültetés 1998-ban Magyarországon. Akkoriban hangos volt tőle a sajtó, szenzációnak kezelték a műtétet. A Pécsi Újság.hu-nak adott interjújában a főorvos eddig nem hallott, laikusok számára kissé misztifikált titkokról is beszélt. - Kicsit az országunk szégyene is volt, mert már tíz évvel korábban be kellett volna vezetni ezt az eljárást. Én csak annyit...
Kórógyi kisdiákok látogattak a Bóbita Bábszínházba
A Vukovár-Szerém megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat biztosította a pécsi kirándulást a megye magyar kisdiákjai számára - adta hírül az Új Magyar Képes Újság. Tatai Igor beszámolója szerint a kórógyi általános iskolások, valamint a környékbeli településekről a magyar anyanyelvápoló foglalkozásokon résztvevő gyerekek a baranyai megyeszékhelyen tett látogatásuk alkalmával a Bóbita Bábszínházban a Bagolykisasszony meséjét nézték meg és kézműves foglalkozáson is részt vehettek.Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel háromnegyed nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: 6-os főút pellérdi...Egy kocsi is a tűz...
Lángba borult egy ház melléképülete Gyöngyösmellék közelében szombaton délután. Az épület teteje beomlott, a tűz pedig átterjedt az épület környezetére, körbálák gyulladtak meg, egy...Vasárnap avatják a...
Vasárnap délelőtt tizenegy órakor Csizi Péter országgyűlési képviselő adja át Tüskésréten a most elkészült, a pécsiek által ingyenesen használható sportpályát. A Fittbike...Vádemelési javaslat a...
Többrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le a Szigetvári Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal egy 41 éves férfival...Idén ők a prímák a...
Pénteken este Páva Zsolt, Pécs polgármestere átadta a Baranya megyei Príma Díjakat. A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban...A Hengermalom utcába...
A kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya keddtől új helyszínen, Pécsett, a Hengermalom u. 2. szám alatt található épületben várja ügyfeleit. A Fogyasztóvédelmi Osztály november...Felfedték a csodatraffipaxok „titkos" helyszíneit, de azt nem árulják el, mikortól működnek
Most, amikor már mindenki számára nyilvánvaló, hogy Pécsett és a megyében hol működnek majd a rendőrség új, mindent látó csodatraffipaxai, a hatóság is közzétette az erről szóló listáját. Azt azonban még mindig nem verték nagydobra, mikortól élesítik a berendezéseket. Baranyára vonatkozóan is nyilvánosságra hozta a napokban a rendőrség, hova telepítik a nemcsak sebességmérésre alkalmas úgynevezett komplex ellenőrzési pontokat. Nem siették el, az biztos: az új traffipaxok helyéről ugyanis eddig csak azok az autósok nem értesültek, akik bekötött szemmel vezetnek, mivel a...
Itt a hűvös, egyelőre befellegzett a polleneknek
Megkönnyebbülhetnek az allergiások, ugyanis gyakorlatilag véget ért a pollenszezon. A megyei kormányhivatal közlése szerint a parlagfű, illetve néhány más, nyáron jellemző allergén növény (pl. pázsitfüvek, útifű, üröm, csalánfélék, libatopfélék) virágporából esetlegesen még egy-egy szem előfordulhat a levegőben, de tüneteket okozó koncentrációt már sehol sem érnek el.Az allergén gombaspórák mennyisége változatosan alakult a közelmúltban, kevés és magas értékek között változott.A hideg, csapadékos időjárás átmenetileg csökkentheti a növények pollenszórását, de az időjárás...Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Athinay út07.45-08.45: Pécs, Szigeti út09.00-10.00: Pécs, Abaligeti út10.15-11.15: Pécs, Pellérdi út12.15-13.15: Pécs, Siklósi út13.30-14.30: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 5711-es út 1 km szelvény17.15-18.15: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza18.30-19.30 Pécs, Verseny utca19.45-21.00 Pécs, dr. Veress Endre útA Pécsi Tudományegyetemen...
Áder János köztársasági elnök hétfőn Pécsre, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára látogat. A köztársasági elnök délután három órakor előadást is tart a...Megérkeztek a lengyel...
Budapesten Pintér Sándor fogadta pénteken a Készenléti rendőrségen a magyar határ védelmében közreműködő lengyel...
Pécsett is gyűjtik az...
Elkezdte Pécsett az aláírásgyűjtést a Fidesz a migránsok kötelező betelepítési kvótája elleni petícióhoz - jelentették be Baranya megye kormánypárti országgyűlési képviselői és a város...Diákokkal meccseltek a...
A Pécsi Rendőrkapitányság a Gandhi Közalapítványi Gimnázium idén is megszervezte a már hagyományosnak számító közös Gandhi...
Jogsi nélkül, piásan bukott...
Jogosítványa sosem volt, és az alkoholszonda is pozitív értéket mutatott annál a 27 éves gépjárművezetőnél, akit csütörtök...
Pécsett veszélyes:...
Vasárnaptól várható érdemi javulás a levegő minőségében - közölte csütörtök este Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mint felidézték: a napokban gyenge volt légmozgás,...Önök kérték: gyorsjáratokkal és hosszabb útvonalakkal fejlesztik a pécsi buszközlekedést
A jövő év első felében lép életbe az új helyi buszmenetrend. A döntéshozók ígérik, figyelembe veszik azt a több mint hétszáz javaslatot, amelyeket a pécsiek küldtek az átalakuló közlekedési koncepcióval kapcsolatban. Javítják a távolabb eső városrészek összeköttetését, valamint gyorsjáratokkal tennék vonzóbbá a buszozást. Október 15-ig várták az ötleteket az új autóbuszos közlekedési koncepcióval kapcsolatban. A pécsiek szép számban éltek is a lehetőséggel, egy hónap alatt összességében hétszáznál is több javaslat érkezett. - Az utazók részéről fontos kérés volt az utazási idő...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Péntek reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: 6-os főút 188 km szelvény07.45-08.45: Pécs-Somogy, Mázsaház utca09.00-10.00: Pécs, Pécsváradi út10.15-11.15: Pécs, Komlói út12.15-13.15: Pécs, Hársfa út13.30-14.30: 5721-es út 1 km szelvény14.45-15.45: Pécs, Verseny utca16.00-17.00: Pécs, Megyeri út17.15-18.15: Pécs, Keszüi út18.30-19.30: Pécs, Málomi út19.45-21.00: Pécs, Siklósi útLáthatósági mellényeket osztogatnak a zsaruk a sötétben
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) ismét elindította kampányát a „láthatóságért" - számolt be csütörtöki közleményében a hatóság. A megváltozott látási-, és útviszonyok még nagyobb körültekintést igényelnek a közlekedés résztvevőitől - hívja fel a figyelmet a BMRFK közleménye. A rendőrök novembertől, az esti szürkületet követően a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség munkatársaival közösen járőröznek a megye lakott területen kívüli, nagyobb forgalmú közlekedési útjain. A kampány célja a figyelemfelhívás, amelynek során elsősorban a gyalogosokat és a...A rovat további témái
- Hűvös hajnalok után 20 fok is lehet a hétvégén
- Többet kereshetnek a kistelepülések polgármesterei
- Ügyfélfogadási szünetet tart pénteken a Tettye Forrásház
- Egy ember megsérült a Siklósi úti balesetben
- Ötéves a Kodály Központ: közel ezer rendezvénynek adtak otthont eddig
- Tovább romlott a levegő - Pécsett már veszélyes
« Előző
25353 | 25380 | 25407 | 25434 | 25461 | 25488 | 25515 | 25542 | 25569 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

