Így szállítják el a hulladékot az év végén Pécsett

December 24-én és 31-én is lesz hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol a csütörtök a szállítási nap. Szintén elviszik a szemetet december 26-án, és 31-én, valamint 2016. január 2-án is azokban a körzetekben, ahol ezekre a napokra esik a rendszeresített szállítási nap.  A szolgáltató, a BIOKOM arra kéri a lakosságot, hogy az edényeket az adott napokon reggel 6 óráig helyezze ki az utcákra. Változik ugyanakkor a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés időpontja. December 25. helyett 2015. december 26-án (szombaton) gyűjti be a járat a szelektíven válogatott...

Sokan takonykórosak, de ez még nem az influenza

Sokan takonykórosak, de ez még nem az influenza Baranya megyében továbbra is alacsony az influenzaaktivitás, de folyamatosan emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma.   Az elmúlt héten a legtöbb influenzaszerű megbetegedés a 15-34 évesek között fordult elő. A vírus jelenlétét a megyében továbbra sem sikerült igazolni. Aki még nem adatta be az influenza elleni védőoltást, még nem késő, de mielőbb szükséges, figyelmeztetnek a szakemberek. A védőoltás hatásának kialakulásához két hét szükséges.

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel fél hét és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  06.30-07.30: Ócsárd, Dózsa György utca07.45-08.45: Görcsöny, Petőfi Sándor utca09.00-10.00: Pellérd, Dózsa György út10.15-11.15: 6-os főút pellérdi elágazó12.15-13.15: Pécs, Nyugati ipari út13.30-14.30: Keszü, Petőfi utca14.45-15.45: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza16.00-17.00: Szalánta, 58-as főút 12 km szelvény17.15-18.15: Pogány, Pécsi út18.30-19.30: Pécs, Siklósi út19.45-21.00: Pécs, Keszüi út

Perújítás után 18 évre...

Nem jogerősen tizennyolc év fegyházra ítélte hétfőn a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki a vád szerint 2010-ben meggyilkolt egy fiatalembert annak kertvárosi lakásában.  A vád alól...

Kedden van rá esély, hogy...

Kedden van rá esély, hogy feltárul a Zsolnay Mauzóleum titka A legenda úgy tartja, hogy a téli napfordulókor (azaz 2015-ben kedden, december 22-én) a déli napsütés feltárja az eozin...

Agresszív szolgáltatók...

Az országban egyre több helyen, többek között Baranya megyében is előfordul, hogy egyes, tűzvédelmi szolgáltatásokkal és eszközökkel foglalkozó vállalkozások képviselői - a...

Az atomtemetőről tartanak...

A városházán kedden délután fél ötkor kezdődő fórumon részt vesz Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú NKft. ügyvezetője is.  „A Nyugat-Mecsek térsége...

Alsószentmártonban tartott...

Alsószentmártonban tartott szentmisét Udvardy György, zsúfolásig telt a templom Zsúfolásig megtelt az alsószentmártoni templom december 18-án. Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a faluban...

Rokona...

Rokona mozgáskorlátozott-igazolványával parkolt Közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indítottak a rendőrök egy nagydobszai nővel szemben, aki jogosulatlanul használta...

Döntött a kormány, megépül az új mohácsi kikötő

Döntött a kormány, megépül az új mohácsi kikötő Megnyílt az út a tervezett konténer- és darabáru rakodására alkalmas közforgalmú kikötő építésére Mohácson: kormányhatározat született arról, hogy az ötmilliárdos beruházáshoz az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2016. évi pályázati keretéből 4,75 milliárdos támogatást kap a város - jelentette be Szekó József polgármester. A mohácsi határkikötő partfala folytatásaként a város irányába 330 méter hosszúságban épül meg az új kikötő, aminek a megvalósítása már a 2000-es évektől ütemezett volt. Az eltelt több mint egy évtized alatt módszeresen...

A kormányablak már működik, de vajon mikor lesz újra resti a pécsi főpályaudvaron?

A kormányablak már működik, de vajon mikor lesz újra resti a pécsi főpályaudvaron? Üresen áll az újjávarázsolt pécsi vasútállomás egy jelentős része. Érdeklődésünkre a MÁV-nál azt közölték, a felkínált négy helyiségből egy találhat bérlőre a közeljövőben - de nem tudni, mikor és az sem biztos, hogy ott resti működik majd. Lassan halad az újjávarázsolt pécsi főpályaudvar belakása. Ugyan a kormányablak már október vége óta működik, az állomás több helyisége is üresen áll. A legtöbben az utasellátót és a büfét hiányolják - no, nem a régi, meglehetősen kétes hírű ivót, sokkal inkább a „békebeli" restit. A Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. írásban úgy...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Tüskésréti út07.45-08.45: Pécs, Mohácsi út09.00-10.00: Pécs, Nagykozári út10.15-11.15: Pécs, Üszögi út12.15-13.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út13.30-14.30: Pécs, Athinay út14.45-15.45: Pécs, Szigeti út16.00-17.00: Pécs, Makay István út17.15-18.15: Pécs, Nyugati ipari út18.30-19.30: Pécs, Nendtvich Andor út19.45-21.00: Pécs, József Attila út

A hatos lottó nyerőszámai...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 51. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok: 5 (öt)7 (hét)10 (tíz)11 (tizenegy)17...

Horvátok műsoroznak hétfőn...

Horvátok műsoroznak hétfőn a Kodály Központban December 21-én, hétfőn este rendezik meg a hagyományos horvát ünnepi koncertet a Kodály Központban.Immár hagyomány, hogy a...

Apró kezek készíthetik az...

Apró kezek készíthetik az ajándékokat az ANK-ban A pécsi ANK Művelődési Házban két délután is barkácsolhatnak az érdeklődő gyerekek és szüleik.December 21-én, hétfőn és 22-én,...

Forró lesz a hangulat a...

Forró lesz a hangulat a Vasutas Művelődési Házban A Vagabond Természetbarát Egyesület december 21-én, hétfőn Brazíliába kalauzolja el az érdeklődőket a Vasutas Művelődési...

A betlehemi csillagot...

A betlehemi csillagot kutatják ma a Planetáriumban Vasárnap délután három órától a Planetáriumban arra keresik a választ, hogy a betlehemi csillag csak legenda, vagy tényleg...

Ütötte, rúgta társát egy...

Súlyos sérüléseket okozott egy férfi egy pécsi szórakozóhelyen egy másik szórakozó társának, aki maradandó fogyatékosságot szenvedett az eset után. 2015. május 1-jén egy pécsi...

Tűzforró volt a szauna egy villányi panzióban

Egy villányi panzió alagsorában található szaunában ütött ki tűz szombaton, senki sem sérült meg.A Kölcsey Ferenc utcában, egy panzió szaunája gyulladt ki az alagsorban, azonban mire a tűzoltók érkezésekor már nem volt tűz. Az alagsor viszont füsttel telítődött, ezért az egységek átszellőztették a szintet. Az épületben senki nem tartózkodott a tűz idején.

Egy pécsi cég csokoládé-mozaikból álló Vasarely-képét is bemutatják Eszéken

Idén második éve szerveznek adventi vásárt Eszéken az óvárosban, ahol idén pécsi kiállítók, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra, a Pécsi Kesztyű Klaszter és a Csoko-Láda Kft. is bemutatkozik.  Az eseménysorozat különlegessége lesz a pécsi cég csokoládé-mozaikból készített, 3x3 méteres Vasarely-kép, amelyet jótékonysági célra ajánlottak fel a szervezők - írja az Új Magyar Képes Újság. A Magyar Nemzeti Kereskedőház égisze alatt működő Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. eszéki irodáját novemberben nyitották meg.Palizs Tóth Hajnalka, az iroda vezetője elmondta,...

Remény és mosolyok a kór árnyékában - így gyógyulnak a kis betegek a Pécsi Gyermekklinikán

Remény és mosolyok a kór árnyékában - így gyógyulnak a kis betegek a Pécsi Gyermekklinikán "Jó itt, olyan, mint egy család", jegyzi meg egy csinosan felöltöztetett kislányt vezető házaspár a Pécsi Gyermekklinika udvarán az onkológiai központból átsétálva. Mindezt a halálos kór árnyékában, mert bár az eredmények rohamosan javulnak, a gyógyulás mégsem ér el minden gyerekhez.  A gyermekklinika udvarán, kis zöld pavilonban végzik a betegek gondozását és a szakrendelést. Dr. Ottóffy Gábor gyermekonkológus, az onkohematológiai centrum vezetője halk szavú, derűs ember, árad belőle a nyugalom, nyilván ez is hatott szakértelmén túl a betegekre, akik 2012-ben...