"Jó itt, olyan, mint egy család", jegyzi meg egy csinosan felöltöztetett kislányt vezető házaspár a Pécsi Gyermekklinika udvarán az onkológiai központból átsétálva. Mindezt a halálos kór árnyékában, mert bár az eredmények rohamosan javulnak, a gyógyulás mégsem ér el minden gyerekhez.  

A gyermekklinika udvarán, kis zöld pavilonban végzik a betegek gondozását és a szakrendelést. Dr. Ottóffy Gábor gyermekonkológus, az onkohematológiai centrum vezetője halk szavú, derűs ember, árad belőle a nyugalom, nyilván ez is hatott szakértelmén túl a betegekre, akik 2012-ben megszavazták számára a díjat, ő lett „Az év onkológusa - az én orvosom" pályázat nyertese a Magyar Rákellenes Liga döntése alapján. Kérdéseinkre adott tárgyilagos, higgadt válaszaiból néhány évtized alatt páratlan fejlődés ment végbe a gyógyulás lehetőségeit illetően.

 

A hatvanas évek elején egy gyerekkori rosszindulatú betegség, leukémia vagy más daganatos megbetegedés túlélési esélye 10-20 százalék volt, ugyanez ma több mint 75, egyes leukémia altípus esetén a 90 százalékot is eléri. A hőskorszakban az alkalmazott kemoterápia hozott eredményeket, sok esetben tartós gyógyulást is. Azóta a műtéttechnika, a sugárkezelés, a számítógépes lehetőségek óriási változásokat eredményeztek. A hagyományos kezelések mellett biológiai terápiák is megjelentek. Ezek mind a gyógyulás esélyeit növelték.

Szerencsére ritka a daganatos megbetegedés gyerekeknél, évente 250-300 új esetről beszélhetünk az országban, s ez a felnőttek hatvanezres számával összehasonlítva csekély arány.

- Magyarországon jelenleg hét gyermekonkológiai centrumban kezeljük a daganatos gyerek betegeket egységes elvek szerint. Tizenhárom évvel ezelőtt vettem részt először a gyerekonkológiai csoport munkájában - emlékezett dr. Ottóffy Gábor. - Óriási volt látni, ahogy megbeszélik az egyes betegek adatain keresztül azok eseteit, kicserélik tapasztalataikat, ahogy kritikusan elemzik egymás munkáját az egyes centrumokban dolgozó kollégáim. Ezzel próbálták kikerülni a tévedéseket.

- A magyar túlélési átlagok minimálisan térnek el a nyugat-európaiaktól. Korábban csak megfigyelői státuszban tudtunk részt venni a külföldi kollégák munkájában, most már a legtöbb vizsgálati tanulmányban tevőleges szerepünk van - tette hozzá. 

Sok a mosolygós arc a klinikán, az osztályon, talán a legszélesebb Feil Esztié, akinek az édesanyja, a paksi illetőségű Géró Erika elmondta, ő márciustól az ingyenes szülőszálláson tölti az éjszakákat.

$articlePoll]

Eszti örömmel nyugtázza, hogy ő most egy újságírónak mondhat el mindent...Míg édesanyja dicséri a szállás lehetőségeit, a társaságot, a többi édesanyát, Eszti közbevág: „Én is kimehettem, és ott alhattam már többször is." Márciustól már sok mindent megtapasztaltak mindketten.

Eszti első perctől tudja, hogy meg fog gyógyulni, s a kérdésre, hogy mitől ilyen jókedvű, azt kiáltja: mert van rá okom! Sok a barátja az osztályon, ahol peregnek az órák, játékkal, tanulással, ő is várja a bohócdoktorokat keddenként. A szörnyű kérdésre, hogy megy a tanulás: mendegél, csak a szorzótáblát utálom - mondja. Várják már nagyon a hazatérést Paksra, ahol nagyon sokan szorítanak értük. Összefogtak a szomszédok, a rokonok, az ismerősök pénzt is gyűjtenek, a sportolók segítenek az otthon maradt apukának és a kisebb testvérnek.

Az iskolában visszavárják Esztit, aki magántanuló lett, így folytathat majd mindent, ahol abbahagyta. „A klinikán olyanok vagyunk, mint egy család, segítünk egymásnak, a gyerekeknek is, mindent megoldunk" - teszi hozzá elégedetten az anyuka.

Aztán cikkünk elkészülte után kaptuk a jó hírt, hogy minderre előbb kerülhet sor, mintsem azt gondolták. Eszter orvosai ugyanis úgy ítélték meg, hazamehet, s csak a rendszeres kontrollokra kell visszajárnia. Lám, igaza volt, minden jel arra utal, hogy meg fog gyógyulni. 

Képünkön: Feil Eszter. 

 

Hárságyi Margit - Fotó: Dittrich Éva