Szabadtéri tüzekhez riasztották a baranyai tűzoltókat
Három szabadtéri tűznél avatkoztak be szerdán a Baranya vármegyei tűzoltók. Pécsett délelőtt a Szigeti tanyán, délután a Közraktár utcában oltották az aljnövényzetet a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói, emellett a mohácsi hivatásos tűzoltóknak kellett beavatkozni Lánycsókon, az Erdélyi utcában, ahol gazos, bozótos terület égett. Mindhárom helyszínen két vízsugárral és kéziszerszámokkal dolgoztak az egységek, kár egyik helyszínen sem keletkezett, illetve személyi sérülés sem történt.
Kabátok, tárcák mellett cipőt, plüssbékát is elhagytak már a pécsi kocsmákban
Utánajártunk, miket hagynak el leggyakrabban az emberek a kocsmákban. A kabátok, tárcák vezetik a listát, azonban a kocsmárosok ezek mellett egészen meghökkentő esetekről is sztorizgattak. Egy átmulatott éjszaka során és olykor utána sem mindig könnyű tisztán gondolkodni, így előfordul, hogy az ember elhagyja a dolgait, s másnap pedig azt sem tudja, hol keresse. Általában az első próbálkozás mindig az a kocsma vagy szórakozóhely, ahol elkezdődött az este, s talán véget is ért. Az egyik pécsi, belvárosi kocsmában például kialakítottak egy kifejezetten elhagyott...
Baranyai álláskeresőknek kínálnak képzéseket
A regisztrált álláskeresők számára szerveznek képzéseket a Baranya Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakemberei. Az induló képzésekről, illetve az ezekhez kapcsolódó támogatási lehetőségekről a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain lehet érdeklődni. Elsőként élelmiszer-eladónak, sütő- és cukrászipari szakembernek, illetve számítógépes adatrögzítőnek lehet majd tanulni az augusztus elején induló tanfolyamokon. A többi képzésről, a képzési helyszínekről a kapcsolódó anyagok közül letölthető képzési listából lehet tájékozódni. További információ a járási...
Kővári Jánost indítja a...
A polgári oldal Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért Egyesület vezetőjét indítja a pécsi 15., azaz a legnagyobb kertvárosi...
Módosul hétvégén a NAV...
A NAV Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálatai az alábbi rendkívüli nyitvatartással fogadják az...
Pálinkafőző okozott tüzet...
Huszonöt négyzetméteren égett a tűz szombat délután egy kisdobszai családi ház melletti tárolóban, ahol pálinkafőzést...
Halfarkast kaptak...
Július 22-én a Természetvédelmi Őrszolgálat vízi területellenőrzést és biotikai adatgyűjtést végzett a Duna Baja alatti...
A jövő héten is nagyon...
A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten Baranyában: Pécs, MÁV Területi Igazgatóság...
A mélyben gyakorlatoztak a...
Összehangolt katasztrófavédelmi gyakorlat zajlott hétfőtől péntekig Pécsett, a Tettye térnél nyíló karsztaknánál. A vármegyei...
Most az ígérik, augusztustól irányítja rendőrlámpa a forgalmat a hírhedt nagyárpádi kereszteződésnél
Újabb lezárásokkal folytatódnak a rendőrlámpa kiépítésével kapcsolatos munkálatok Nagyárpádon, a Kanizsai Dorottya út, illetve a Kemény Zsigmond utca kereszteződésében. A csomópont átalakítása miatt a buszforgalmat is korlátozzák. A Biokom korábban májusra, most augusztusra ígéri az építkezés befejezését. Ahogy arról lapunkban korábban beszámoltunk, aláírásgyűjtés is zajlott annak érdekében, hogy a Kanizsai Dorottya út, illetve a Kemény Zsigmond utca találkozásánál rendőrlámpát alakítsanak ki. A kezdeményezéshez csatlakozók szerint a nagyárpádi csomópont rendkívül...
Autóval ütközött egy kisbusz az 57-es főúton
Egy személykocsi és egy kisbusz ütközött össze az 57-es főúton, Lánycsók közelében , az 57-es főút M6-ra vezető felhajtója előtt szerdán délután. A két járműben összesen hatan utaztak. A mohácsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsikat. Az esethez mentő is érkezett.
Árokba hajtott egy autó Babarc közelében, a sztrádán
Árokba hajtott egy személyautó az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Babarc közelében, a 188. kilométernél szerdán délelőtt. A járműben ketten utaztak, ők ki tudtak szállni. A műszaki mentést végző mohácsi és véméndi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a gépkocsit. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom.Babarc közelében Pécs felé egy sávon halad a forgalom.
Történelmi kalandfilm...
Rákay Philip és Szente Vajk újabb filmje a mohácsi csata témáját fogja feldolgozni, most pedig megkapta az első támogatást is...
Már lehet asztalt foglalni...
Idén augusztus 3-án rendezik Mohácson a Sokac Babfőző Fesztivált. Aki mielőbb biztosítani szeretné helyét,...
Baranyában is pusztítják a...
Tizenkét vármegye kétszázkilencvenhét településén irtják a szúnyogokat összesen 62 ezer hektáron a héten - tájékoztatta az...
Mohácsi és pécsi boltokat...
A NAV baranyai munkatársai jövő héten hétfőn Mohácson, a Felszabadulás utcai és a Pécsi úti üzleteket, kedden Pécsett, a...
Nyáron is nagyon várják a...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten Baranyában: Magyarmecske, Polgármesteri Hivatal...
Kést rántott egy siófoki...
A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a negyvenes...
Megszívatták a parkolással, levelet írt a pécsi döntéshozóknak egy csalódott turista
Nemrégiben úgy alakult, hogy ellátogattam az önök városába is. Örültem neki, mert habár többször is elhaladtam Pécs mellett, sosem adatott meg az alkalom, hogy megálljak és megtekintsem, kezdte a végül balul sikerült pécsi kirándulást felidéző levelét olvasónk. Ezúttal úgy alakult, hogy nem csupán megálltam, hanem szállásom is ott volt. Kivételesen még az útra, határátlépésre, semmire sem lehetett panaszom, örömmel konstatáltam, hogy a navigáció által tervezett érkezéshez képest csupán pár percet "késtem" - és ennek van jelentősége a történet további...
Esővel ért véget szombaton hajnalban a forróság Baranyában
Több helyen is esővel indult a szombat Baranyában. A napi középhőmérséklet a felhősebb időnek is köszönhetőn szombaton a Dunántúlon 25 fok alatt maradhat. A meteorológiai szolgálat szerint a déli órákig nagyobb valószínűséggel a Dunántúl délnyugati felében fordulhatnak elő zivatarok a nagyobb területen képződő intenzívebb záporok mellett. Ezek környezetében szélerősödés (> 50 km/h), néhol nyugaton, délnyugaton felhőszakadás (> 30 mm) is előfordulhat. Elsősorban nyugaton, délnyugaton a 24 órás csapadékösszeg területi átlagban elérheti vagy meghaladhatja a 20...
A korábban fürdésre ajánlott három baranyai tó egyikében megtiltották a fürdést
Az előző mintavételhez képest romlott a víz minősége az Abaligeti-tó strandján, ezért a népegészségügyi hatóság szakemberei egyelőre nem ajánlják itt a fürdést, közölte a kormányhivatal. A természetes fürdővizek vízminőségét a kormányhivatal a fürdési szezon előtt és a szezon ideje alatt is folyamatosan figyelemmel kíséri. A július közepén történt mintavétel eredményei alapján a korábban fürdőzésre javasolt három baranyai tó közül egyben, az abaligeti 1. számú tóban a hatóság a tegnapi napon megtiltotta a fürdést egészen addig, amíg két egymást követő mintavétel...
A rovat további témái
- Nálunk rendkívül ritka madárfaj egyede tűnt fel a Mohácsi-szigeten
- Négy autó ütközött a 6-os főút pécsi szakaszán
- Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsett
- Szakadékba zuhant egy autó Komlón, ketten megsérültek
- Összeütközött két autó Kozármisleny határában
- A megszokottnál egy hónappal korábban kezdődött idén a szüret a Mecsekalján
« Előző
2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 | 2295 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...

