Ahogy ingyen ebéd, úgy ingyen buszozás sincsen, valaki végül megfizeti az árát
Biztos, hogy nem lesz túl népszerű a következő mondat, de attól még tény a buszközlekedés Pécsett és másutt az országban már csak azért is veszteséges, mert elképesztő módon az utasok mintegy harmadának kell csak teljes áron jegyet vennie. A többiekét mi fizetjük meg. Buszsofőr ismerősömtől tudom, hogy palántaszezonban csak azért ülnek fel pécsi járatokra általa már névről is ismert mohácsi nyugdíjasok, mert a vásárcsarnokban mondjuk tíz forinttal olcsóbban lehet megvásárolni a paradicsompalántát, mint helyben. Pécsett leszállnak, megveszik, aztán uzsgyi vissza a következő...
Jól énekeltek a pécsiek, de a szlovének nyerték az Eurovíziót
Videó! A Carmen Manet szlovén női kamarakórus nyerte az első Eurovíziós Kórusversenyt szombat este Rigában. A Carmen Manet női kar két szlovén népdal feldolgozással lépett a színpadra az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által megrendezett nemzetközi kórusversenyen, amelyet élőben közvetített a közmédia M5 csatornája. A pécsiek előadása: [#video:2986] A zenekar 2011-ben alakult, a kezdetek óta Primoz Kerstanj karnagy vezeti. Az együttes tagjai több versenyen is kiváló eredményeket értek el. Kilenc ország indult az első nemzetközi megmérettetésen. A korábban már...
Biciklijével autónak ütközött egy kilencéves fiú
Könnyű sérüléseket szenvedett egy kerékpáros gyerek. Megcsúszott, majd egy parkoló autónak ütközött egy kerékpárral közlekedő kilencéves fiú szombaton délután Tékes belterületén a Petőfi Sándor utcában. A fiatal a balesetben könnyebben megsérült, a körülményeket a Komlói Rendőrkapitányság vizsgálja.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet kér minden közlekedőtől. Képünkön a megrongálódott autó látható.
Az ötös lottó nyerőszámai...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs,...
Mária alakja példaértékű...
Szent Mária Magdolna ünnepén érdemes felidézni, miképpen találkozott Mária Magdolna a feltámadt Krisztussal, hogy lássuk, mi...
Ajándék itallal várják a...
A Zsolnay Kulturális Negyed nyáron mutatja egyik legszebb arcát. A virágzó növények, csiripelő madarak teszik varázslatosabbá...
Mézédes dinnye Vajszlóról:...
Dúl a dinnyeszezon, meg a kedvelt gyümölcshöz kapcsolható „árháború" is. A gazdák a nagyáruházakra mutogatnak, azok...
Országszerte zivatarokra...
A tartós hőség mellett a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is csaknem az egész országra figyelmeztetést adott...
Új könnyűzenei klub indul Pécsett
A pécsi „Blueskocsma mozgalom" immár 30 éve újra és újra szárba szökken, ám hosszabb-rövidebb életű klubjai sosem értek meg három évnél hosszabb működést. - Pécs a múlt század 60-es éveiben az ország könnyűzenei fellegvárának számított, több mint 30 élőzenés vendéglátóegységgel és klubbal. Mára ez már csak szép emlék maradt. A nosztalgiát szeretnék életre kelteni?- A BuRock bár ötlete a feleségemhez, Lajosné Horváth Adriennhez fűződik. Neki régi vágya volt, hogy Pécsett egy blues-rock klubot üzemeltessen. Zenekaromat, a Grinders-t pedig a saját szórakozásunkra hoztuk...
Szalagkorlátnak ütközött egy motoros
Az elmúlt 24 órában Baranya megyében egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Személyi sérüléssel járó baleset történt július 21-én 8 óra 45 perckor a 66-os úton Pécs és Mánfa között, ahol egy 42 éves komlói férfi motorkerékpárjával eddig tisztázatlan okból megcsúszott, és a szalagkorlátnak ütközött. A balesetben a motoros súlyos sérülést szenvedett.A baleset körülményeit a Komlói Rendőrkapitányság vizsgálja. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet kér minden közlekedőtől.
Négylábú menyasszony és vőlegény volt a meglepetés egy babarci lagzin - Videó!
Óriási meglepetést szereztek a Kutyával egy Mosolyért Alapítvány kétlábú és négylábú tagjai egy babarci lagzin a napokban. Különleges koreográfiával készültek egyik önkéntesük menyegzőjére. Esküvői ruhában, a Rómeó és Júlia zenéjére vonult be egy kiskocsin ülve Chili és Bobi, a kutya menyasszony és vőlegény. A többiek a násznépet alakították a néhány perces show-ban, ami könnyes sikert aratott. A rendhagyó esküvőről a hiros.hu számolt be. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány terápiás kutyái és gazdái egész évben sok-sok bemutatót és fejlesztő órát tartanak együtt, ez a mostani...
Három nővér: a pécsi lányok...
A három nővér, Szalánczi Viktória, Dominika és Adrienn már évek óta tagjai a Pécsi Fordan Táncklubnak, ahol az aranyérmek, s...
Túlvilági utazást tehetnek...
A kiállítás egyik része (Csontváry Múzeum) az emberek és az istenek világát, valamint a közöttük zajló kommunikáció...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45 Pécs,...
Svájci cég nyit üzemet...
Egy svájci, elsősorban high-tech és autóipari kábeleket gyártó cég nyit új üzemet hamarosan Pécsett, a dolgozók toborzása már...
Járási tisztifőorvost keres...
A Baranya Megyei Kormányhivatal népegészségügyi osztályvezető munkakör betöltésére munkatársat keres. A munkakörben el kell...
Vizet oszt a MÁV a tikkadt...
A hőségriasztás ideje alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet biztosít utasainak...
A Virtuózok fiatal felfedezettje, Boros Misi Bösendorfer zongorát kapott
A páratlanul gazdag hangzásvilágú hangszert a néhai dr. Vadász Krisztián hagyatékából örököse, Rochlitz Andrea bocsátotta Boros Misi Junior Príma-díjas zongoraművész használatára.A zongora Bogányi Gergely világhírű zongoraművész ajánlására került a fiatal tehetséghez.- Misi most került egy olyan élethelyzetbe, amikor már nélkülözhetetlen egy mesterhangszer, hogy azon gyakorolhasson. Most formálódik gyermektehetségből profi művésszé, s ehhez szerettünk volna segítséget nyújtani neki.Bogányi Gergely Kossuth-, Liszt- és Príma-díjas zongoraművész maga is sokat játszott ezen a...
Út melletti gazos terület kapott lángra Pécsett
Lángra kapott a száraz aljnövényzet Pécsett, az Edison utcában - közölte a katasztrófavédelem. Közvetlenül az út melletti gazos terület gyulladt meg csütörtökön. A pécsi hivatásos tűzoltók néhány perc alatt megfékezték a lángokat, kár nem keletkezett.
Dobogós helyezéseket értek el a siklósi tűzoltók
Az elmúlt hétvégén rendezték meg az I. Restart-Zalaszám Extreme TV-torony futást, ahol a versenyzőknek a szokványos lépcsőfutástól eltérően nehezítő körülmények leküzdésével kellett feljutniuk a megyeszékhely TV-tornyának ötven méteren lévő kilátószintjére. A Baranya megyéből öten álltak a rajthoz, mindannyian sikeresen zárták a versenyt.A rendezvényt Szabó Zoltán versenyigazgató, Egri Gyula tűzoltó ezredes, megyei igazgató és Szász András a Zalaszám Informatika Kft igazagtója (a rendezvény főszponzora) nyitotta meg.A megmérettetésen közel hatvan hivatásos, önkéntes és...
A rovat további témái
- A hétvégén nyit a régióban egyedülállónak számító gokart pálya a Tüskésréti úton
- Rosszul lett fürdőzés közben, s a Balatonba fulladt egy középkorú pécsi férfi
- Művészetterápiás csoportfoglalkozáson vehetnek részt
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Borozós csillagnéző éjszakai túrára hív a Mecsek Egyesület
- Elállt a szava Kovács Jenőnek, de már újra beszél, s a visszatérésére készül a tréner
« Előző
18549 | 18576 | 18603 | 18630 | 18657 | 18684 | 18711 | 18738 | 18765 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

