Elállt a szava Kovács Jenőnek, de már újra beszél, s a visszatérésére készül a tréner

2017. július 20. csütörtök 12:37

Elállt a szava Kovács Jenőnek, de már újra beszél, s a visszatérésére készül a tréner

A legfontosabb, hogy Kovács Jenő ismét összetett mondatokban társalog. Korábban ez nagyon is megszokott dolognak számított a kézilabdázó, későbbi edző életében. Aztán jó két évvel ezelőtt történt vele valami, ami miatt elvesztette beszédkészségét. Az egykori kemény beállós kapott egy nagy pofont, bár éppen nem a védőfalban, hanem az életben. Padlóra is került tőle, de nem örökre. Felállt, újratanulta a szavakat, már megint mindent ért, sőt jókat nevet a vicceken. 

Évekkel, évtizedekkel korábban gyakran állt a társaság középpontjában Kovács Jenő. Kimondottan a jó dumás kézilabdázók közé tartozott. Őt aztán még kérdezni sem nagyon kellett, mondta a magáét meccsen, edzésen, meg utána is. Ezek tudatában különösen nagy csapás volt számára, amin átment.

- Két éve, nyáron, Kecskeméten vezettem edzést, az ottani női, NB I/B-s együttesnek. A végén kissé rosszul lettem - idézte fel betegségének kezdetét Kovács Jenő. - Mivel nagy meleg volt, a gyúró óvatosan próbálta jegelni a fejemet. Semmi komolynak nem tűnt a dolog. Hazamentem, lefeküdtem este 11 óra előtt. Reggel, amikor felébredtem, döbbenten vettem észre, hogy lehetetlen megszólalnom. Életem párja, Mészáros Beáta azonnal mentőt hívott. Bevittek a kórházba, ahol megkezdődtek a gyógykezelések.

- Elég megdöbbentő diagnózissal szembesült, amikor az orvosok végeztek a vizsgálatokkal.

- Valóban, szinte hihetetlenné vált a történetem. A koponyámban, az agyamban egy ér átmenetileg elzáródhatott. Ez miatt a beszédközpontom sérült. Ugyan mindent értettem, de felelni képtelen voltam rá. Elég hamar elbocsátottak, mert az összes gond világossá vált, legalábbis számukra.

- A beteg viszont azt vette észre, logopédustól tanulhatja életében másodszor a szavak formálását.

- Soha nem hittem volna, hogy egy beszédtanárral, Kovács Gyöngyivel fogom rendszeresen együtt tölteni a rehabilitációmat. Nehéz volt, ez nem is lehet vitás. De aztán visszajöttek a kifejezések. Nem adtam fel, ám azért senkinek sem kívánom ezt a súlyos próbatételt.

Védők sűrűjében

A kézilabdázás kemény vonalában, a beállós posztján jeleskedett Kovács Jenő. A sportember Pécsett, 1965-ben született, a városban ismerkedett meg a labdázás örömével. A diplomáját művelődésszervezőként szerezte meg. Párszor volt ifjúság válogatott, de akadt nála jobb a posztján. Az élvonalban azonban alapembernek számított a pécsi alakulatban, évtizednél hosszabb ideig. Edzőként Pécsett, Mohácson, Szekszárdon, illetve Kecskeméten is dolgozott. Folytatása következhet!

- Megy már minden, zökkenők nélkül?

- Alapvetően igen, csupán egy baj van velem. Kissé türelmetlen vagyok, ha valamit hirtelen nem tudok kimondani. Onnantól aztán mérges leszek magamra. Attól a pillanattól kezdve néha elakadok. Türelemre van szükségem, legfőképpen magammal szemben. Mégis, a nehezén már túljutottam.

- Ezek szerint lassan visszatérhet a sportpályára?

- Van rá remény, hogy újra kedvenc sportágamban vállaljak szerepet. Már várom a feladatot, de aláírt szerződésem még nincsen. Ezért jelenleg erről többet nem szeretnék fecsegni. Bár nem a régi gondok miatt szakadt meg a hangom, inkább óvatosságból. De mindenki úgy készüljön, mintha már elindultam volna tréninget vezényelni a fiataloknak.

Néha Kovács Jenő tud hallgatni is. Az ő esetében ennek már különös jelentősége van, amit csak az érthet meg teljesen, aki ismeri a kálváriáját.

Pucz Péter - Fotó: Laufer László