Díjat nyert a Bóbita a zágrábi bábfesztiválon
A Bóbita Bábszínház társulata az 51. alkalommal megrendezett nemzetközi bábfesztiválon, a PIF-en (Zágráb, Horvátország) játszotta a "Torzonborz 2.- Torzonborz visszatér" című előadását. A zsűri a virtuóz animációért járó díjjal ismerte el a társulat összjátékát.
Összevert egy pécsi férfi egy másikat Szentlőrincen
Összevesztek, majd megrugdosta vitapartnerét egy férfi Szentlőrincen. Egy férfi tett bejelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. szeptember 23-án 0 óra 45 perckor arról, hogy percekkel korábban megverte egy másik férfi. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 23 éves pécsi férfi Szentlőrincen, a Templom téren összeszólalkozott a sértettel, dulakodni kezdtek, majd többször megrúgta vitapartnerét. A verekedés során a sértett könnyebben megsérült. A rendőrök a garázda férfit elfogták, majd előállították, és...
Nem csak nézelődni lehetett a Hauni nyílt napján, a gépeket is kipróbálhatták
Több százan vettek részt a Hauni Hungaria pécsi gépgyárában tartott hétvégi nyílt napon. Az érdeklődők többsége iskolás fiatal volt, akik nemcsak megnézhették, hanem ki is próbálhatták a vállalat csúcstechnológiájú gépeit. Egy napra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Pécs és Baranya megye egyiklegnagyobb ipari üzeme, a Hauni Hungaria. Az érdeklődők bejárhatták a fél tucat üzemcsarnokot, ahol a valamennyi kontinensen értékesített, világszínvonalú berendezéseket gyártják és szerelik össze a vállalat munkatársai. Ráadásul a nézelődés mellett többféle gépet ki is...
Itt várhatóak a héten a NAV...
A NAV Baranya megyei munkatársai szeptember 24. és 30. között Dencsházán, Harkányban, Hobolon, Mozsgón, Nagydobszán, Sellyén,...
Nyolc év alatt több mint 16...
Baranya megyében 2010 óta a foglalkoztatottak száma 16,6 ezer fővel nőtt a KSH adatai alapján, 2018 első félévében 159 ezren...
Tavasszal kezdődhet a...
Harminc kilométer/órás sebességkorlátozó táblák mellett haladhat csak a forgalom a pécsi Nagy Imre úton. A szakasz...
Itt adhatunk vért a héten...
Pécsett és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat ezen a héten: Pécs Regionális...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 16.45 - 17.15:...
Magához tért a mentőben egy...
Megtámadta és fojtogatni kezdte a Pécsre száguldó mentőautóban egy részeg az őt ellátni igyekvő ápolót. Kedden kezdődik a...
Újabb hidegfront érkezik viharos széllel a hét elején, éjszakánként akár már fagyhat is
Viharos széllel újabb hidegfront érkezik a jövő hét elején, eső is várható, de sok lesz a napsütés is. Helyenként 20, míg másutt inkább 15 fok körül alakulnak a maximumok, a leghidegebb órákban viszont néhol fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a déli órákig a déli és keleti megyékben is megszűnik a csapadék. A kora délutáni órákra a délkeleti megyékben is kisüt a nap. A szél viszont sokfelé viharos lesz, délutántól a légmozgás jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-15, a...
Pécs és Villány is a felkapott helyek közé tartozik a Magyarországra érkező turisták körében
A turizmusban is nagyon fontos lett a biztonság, mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Kifejtette: a külföldiek átlagosan 2,7-2,8 éjszakát töltenek Budapesten, amit 3,8-ra is növelni lehet a Grand Budapest programmal. Ennek lényege, hogy budapesti szállással Esztergomba, Visegrádra, Gödöllőre, Vácra is kirándulni lehet. Elmondta, a külföldiek a vendégéjszakák 70-75 százalékát Budapesten töltik, ezért fontos a Kisfaludy program, amelyben egyre több új vidéki szálláshely létesülhet....
Két harkányi szállodában is ingyen akart lakni egy férfi
Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki fizetés nélkül akart távozni egy szállodából Harkányban. Csalás gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy szatymazi férfi ellen, aki idén júniusban károsította meg az egyik harkányi hotelt úgy, hogy nem fizette ki a számláját. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. június 26-án délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy egy harkányi hotelből fizetés nélkül akar távozni egy vendég. A hotel vezetője a rendőröknek elmondta, hogy június 21-e óta...
Árokba hajtott és meghalt...
Árokba hajtott és meghalt egy motoros vasárnap reggel Alsómocsoládon - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Ilyen is van: sírásók...
Nem akármilyen megmérettetésen vettek részt - sikeresen - a Pécsi Köztemető dolgozói. A harmadik alkalommal megrendezett...
Még nem késő ellenőriztetni...
A kéményseprés ingyenes a lakosság részére, csak ott díjköteles, ahova gazdálkodó szervezet van bejelentve. Az...
Két férfit is kizsebelt egy...
Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki két pénztárcát is ellopott Harkányban. Lopás...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 -...
Durva: esős, szeles, hűvös lesz a szombat
Az éjszakai óráktól északnyugat felől fokozatosan mindenütt erősen megnövekszik, majd szombaton késő délutántól szakadozik a felhőzet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjszaka nyugaton és északon, szombaton napközben többfelé várható eső, zápor, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. Pénteken a déli szél többfelé megélénkül. Szombat hajnaltól a szél északnyugatira fordul, és átmenetileg sokfelé viharossá fokozódik, estére jelentősen mérséklődik mindenütt a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A...
Idén is folytatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozata
Elkezdődött a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozatának negyedik évada szerdán. Az emberi életet fenyegető mai veszedelmekről Boda Mihály filozófus és Papp Miklós morálteológus tartott előadást. Az idei év első szemeszterében a szabadegyetemi előadások középpontjában az élet evangéliuma áll. Szent II. János Pál pápa Evangelium Vitae kezdetű enciklikájának logikáját követve szeptembertől decemberig négy nagyobb témakörben hangoznak el előadások havonta a Magtár Látogatóközpontban.A szeptemberi alkalmon az emberi életet fenyegető mai veszedelmekről beszélt a...
Kisteherautó karambolozott egy autóval Pécsen
11 óra 7 perckor baleset történt Pécsett, a Zsolnay Vilmos utcában, ahol egy platós kisteherautó összeütközött egy személygépjárművel. Szintén a délelőtti órákban a Pécs Pláza környékén karambolozott két személygépkocsi. A délelőtti órákban összeütközött egy platós kisteherautó egy személyautóval Pécsett, a Zsolnay Vilmos utcában. Kérésünkre Takátsy Zoltán rendőr őrnagy adott felvilágosítást, miszerint mindkét sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett a baleset során.Az ügyben eljárást indítottak.Szintén a délelőtti órákban a Pécs Pláza közelében, a Megyeri út és a...
A rovat további témái
- Lángolt egy traktor Martonfa közelében
- Roxfort helyett a Zsolnay Negyedben gyűltek össze a pécsi varázslófanok, folytatás is lesz
- Fegyverrel fenyegetőztek a Nevelési Központnál - Elfogták a támadókat
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Megkezdődött a szigetvári sportcsarnok korszerűsítése
- Tuzson Bence: az állam feladata, hogy a polgárokat szolgálja - Béremelés jöhet a közigazgatásban is
« Előző
14256 | 14283 | 14310 | 14337 | 14364 | 14391 | 14418 | 14445 | 14472 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

