Tovább esik a nyomtatott lapok példányszáma: tucatnyi újságos pavilonnal lett kevesebb Pécsett is
2013. március 05. kedd 19:20

Az utóbbi néhány évben körülbelül tíz-tizenkét újságárus pavilon zárt be vagy szűnt meg teljesen: az utolsók között volt a Kórház téri trafik, amely immár jó néhány hónapja nem nyitott ki. Forrásaink szerint e helyzet leginkább a gazdasági helyzetnek, illetve az EKF-es köztérfelújításoknak köszönhető. A megmaradt kollégákat pedig leginkább a június eljövetele nyomasztja, ugyanis ettől kezdve kiszorulnak a számukra jelentős forgalmat jelentő cigarettaértékesítésből.
A teljesség igénye nélkül a Budai vám, a Steinmetz, valamint a Széchenyi, a Kossuth, illetve a Hal tér és a Málomi út lett szegényebb az elmúlt néhány évben, hiszen ezekről a helyekről is eltűnt egy-egy újságárus pavilon. Több esetben az Európa Kulturális Fővárosa projekt köztér-felújítási munkálatai miatt alakult így a helyzet, ugyanis a trafikok üzemeltetői nem kaptak engedélyt arra, hogy visszatelepüljenek a megszépült közterekre. Így maradt például az egykor két ilyen árusítóhelynek is otthont adó Széchenyi téren egy pavilon.
A Pécsi Törvényszék előtti buszmegállóból elszállított bódé, illetve a Kórház téren jelenleg is zárva tartó pavilonok megszűnése már profánabb okokra vezethetőek vissza: forrásunk szerint ezeket már nem volt gazdaságos fenntartani. Az okok között egyrészt az újságolvasási szokások változását emlegetik a bennfentesek. Arra a köztudomású folyamatra is felhívták a figyelmet, miszerint a fiatalok nagy része immár nem a nyomtatott sajtóból tájékozódik és a visszaesés mögött az interneten megjelenő hírportálok előretörése is érezhető.
Arról azonban egyik általunk megkérdezett szereplő sem kívánt beszélni, hogy bevételeik alakulásában mekkora szerepet játszanak az újságokon felül kínált termékeik (köztük a cigaretta, édességek, üdítők, stb.), ahogy arról sem kívántak felvilágosítást nyújtani, hogy mennyivel csökkent a budapesti napilapok, illetve a megyei napilap általuk forgalmazott példányszáma. (A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség, azaz a MATESZ nyilvános adatai szerint hat év alatt egyébként nagyjából a 2006-os adat felére csökkentek az eladások.)
A sajtótermékekkel kapcsolatban a tendenciákat viszont már szívesebben hozták szóba: egyértelmű és komoly a csökkenés. Az eladott példányok között egyértelműen a bulvár napilapok és magazinok fogynak leginkább, azonban vannak olyan komoly múltra visszatekintő hetilapok is, mint például a Nők lapja, amely a mai napig tartja magát.
Több általunk megkérdezett újságárus aggodalommal tekint a jövő felé, ugyanis az idén júniustól hatálya lépő trafiktörvény kiveszi a dohánytermékek forgalmazásának jogát a kezükből, holott forgalmuk jelentős részét ez jelentette. Még akkor is, ha a cigarettát kis árréssel tudják csak értékesíteni. Volt olyan újságos, aki arról számolt be munkatársunknak, hogy az adótörvények változása miatt a korábban bevételei után fizetett negyven százalékos arány 20 százalékkal emelkedett.
A pavilonokat összefogó Lapker Zrt.-hez közel álló forrásunk szerint már a vállalat már készül arra, hogy a cigaretta-forgalmazás miatti űrt kitöltse, ám terveikről részleteket nem kívánt elárulni.
B. G. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Megérkezett Pécsre az élet védelmét...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...