Táncgála, mesék és flamenco a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó műsorán

2020. augusztus 09. vasárnap 17:10

Táncgála, mesék és flamenco a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó műsorán

Tizenhét magyar táncegyüttes művészeinek gálája, a Recirquel újcirkusz-társulat előadása, mesék táncadaptációja és flamenco-előadás is szerepel a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó műsorán, amelyet szeptember 12. és 15. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen. 

 

 

A program szeptember 12-én a Recirquel My Land című előadásával kezdődik a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. A nemzetközi sikereket is elért, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató produkció Vági Bence rendezésében az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot jeleníti meg egy illúziókkal teli térben - írták a fesztivál honlapján a szervezők.

A szeptember 13-án rendezendő Maratoni Táncgálán - szintén a színházban - mások mellett a Bozsik Yvette Társulat, a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a Fehérvári Balett Színház, a Közép-Európa Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Miskolci Balett és a Szegedi Kortárs Balett művészei azzal a céllal lépnek színpadra, hogy megmutassák a hazai professzionális táncélet sokszínűségét és együttműködését.

Szeptember 14-én este a Széchenyi téren a Bozsik Yvette Társulat Magyar népmesék című előadását mutatja be, másnap este ugyanitt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes adja elő a Magyar hősök, csaták és szerelmek című, nagyszabású produkcióját. Ez a két szabadtéri előadás ingyenes lesz, hasonlóan a Cella Septichorában szeptember 14-én a Flamenco Sopianae flamenco-estjéhez, illetve 15-én a Székesfehérvári Balett Színház Naplemente című előadásához.

A találkozó programjának részeként, szeptember 15-én mutatja be a Pécsi Balett Piroska és a farkas című mesebalettjét a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A produkció a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg, a balettet szeptember 26-án a fővárosban, a Nemzeti Táncszínházban is színpadra viszik.

Mindemellett a Trezor Rendezvényházban szakmai programok várják az érdeklődőket, valamint pécsi táncegyüttesek és tánciskolák is bemutatkoznak a Széchenyi, illetve a Színház téren.

MTI