Százmilliós állami támogatás Komlónak
2012. január 02. hétfő 12:18
Az év utolsó napjaiban több mint 116 millió forint rendkívüli támogatásban részesítette a kormány a nehéz helyzetben lévő komlói önkormányzatot, rövid lejáratú hitelek törlesztésére.
A Belügyminisztérium azon települések között osztott szét támogatásokat, amelyek társadalmi, gazdasági, infrastrukturális szempontból elmaradottabbak, valamint ahol a munkanélküliek száma az országos átlagot meghaladó. A mostani döntéssel az önkormányzatok a legnagyobb rendkívüli támogatást kapták a rendszerváltás óta.
Emellett 2011-ben lehetőség nyílt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő településeknek kiírt pályázaton való részvételre, mely forrás elérhetőségét Polics József polgármester, országgyűlési képviselőként benyújtott törvénymódosító indítványa tette lehetővé.
Komló 2004 óta nem részesült ÖNHIKI-pályázati forrásból, idén azonban először 115 milliós támogatást nyert a város, majd 100 milliót, nem rég pedig újabb 25 millió forint érkezett a városba. Ez is bizonyítja, hogy a kormány nem mondott le a komoly nehézségekkel küzdő baranyai városról.
Forrás: Komlói Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...