Rezgett a léc Vince Aliz Liza alatt az X-Faktorban, de a párbaj után is talpon maradt
2016. november 13. vasárnap 10:43

A pécsi énekesnőnek nem volt sima a továbbjutás az X-Faktor következő élő adásába, ugyanis a legkevesebb szavazatot kapott versenyzők közé került, ezért párbajoznia kellett szombat este, de sikeresen felülmúlta ellenfelét.
Vince Aliz Liza az első akadály sikerrel vette az X-Faktor énekes tehetségkutatóban, hiszen az első élő adásból simán továbbjutott, nem kellett izgulnunk érte. Bár a műsort követően többen kritizálták, nagyon sok támogatást is kapott - nem meglepő módon, hiszen ő maga is bevallotta, hogy megosztó személyiség.
A szombat esti adás mottója "A szeretet él!" volt, a versenyzőknek olyan dalokat kellett előadniuk, amelyek a szeretetről, a barátságról, a szerelemről, az összetartozásról szólnak.
Mielőtt a fiatal pécsi énekesnő színpadra lépett volna, videón keresztül betekinthettünk abba, hogyan tanította meg mentora, Tóth Gabi arra, hogyan adja át a közönségnek a dalát. A 19 éves lány a The Beatles híres slágerét, az Across The Universe-t énekelte gitár, kíséret és háttértáncosok nélkül. Produkciója a zsűri szerint lényegesen jobban sikerült, mint a múltkori, kiemelték, hogy az egyik legjobb énekes a mezőnyben, mert különleges stílusa, hangszíne van, és egy üde színfolt a többiek között.
Mentora szerint Lizának olyan lebilincselő személyisége van, hogy akkor is képes elvarázsolni őt, amikor nincs körülötte semmilyen felhajtás. Tóth Gabi azt is elmondta, hogy nagyon büszke a pártfogoltjára, amiért gitár nélkül is nagyszerűen adta elő a dalát.
A nézőket azonban nem győzte meg eléggé ahhoz, hogy egyenes úton továbbjusson a következő adásba: párbajoznia kellett a szintén kevés szavazatot kapott Dánielfy Gergővel. Bár a mentorok szerint amikor kiderült, hogy a kiesés szélén állnak, mindkét fiatal feladta lélekben a küzdelmet, ám mégis Lizának szavaztak bizalmat 3-1 arányban, így jövő szombaton is láthatjuk a pécsi énekesnőt a színpadon énekelni.
Képünkön: Vince Aliz Liza párbajtársával, Dánielfy Gergővel még a rázós pillanatok előtt.
K. A. - Fotó: RTL Klub
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...