Perel a város: nem hagyják, hogy ingatlanokat einstandoljon a Zsolnay szír tulaja
2017. április 20. csütörtök 13:51

Keresetet nyújtott be az önkormányzat jogi képviselője a Fővárosi Törvényszékhez azt követően, hogy négy pécsi, az önkormányzat birtokában lévő ingatlanra jegyeztetett be jelzálogjogot Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa.
Amint arról beszámoltunk ((írásunkat lásd a kapcsolódó anyagok között, jobbra fent), februárban Bachar Najari (képünkön), a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa a napokban négy pécsi önkormányzati (a Líceum, a Corvin Ottó, a Perczel és az Esze Tamás utcákban található) ingatlanra is jelzálogjogot jegyeztetett be.
Erre úgy kerülhetett sor, hogy tavaly az MFB felmondta a Zsolnay a szóban forgó ingatlanokkal is biztosított 433 millió forintos hitelét, majd eladta azt a West Hungária Baunak (WHB), utóbbi azzal együtt megkapta a zálogjogokat is.
Najari tavaly nyáron magánvagyonából kifizette a tartozást a WHB-nak, így hozzá kerültek a jelzálogjogok.
A pécsi önkormányzat azonban vitatja mindennek a jogszerűségét. Érdeklődésünkre a városházán elmondták, a földhivatal február elején megküldött határozatával kapcsolatban a törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtottak be, majd a város jog képviselője a Fővárosi Törvényszékhez április elején keresetet adott be a jelzálogjog bejegyzés törlése és az eredeti állapot helyreállítása céljából. A perre tekintettel a földhivatal előtt folyamatban lévő eljárás felfüggesztését is kérték.
A szóban forgó tartozások egyébként az előző, szocialista városvezetés ideje alatt keletkeztek. Az egyik 1999-ből való, amit három évvel később egy újabbal is megtoldottak.
M. B. - Fotó: Dittrcih Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...