Pécsi önkormányzati ingatlanokra tenné rá a kezét a Zsolnay szír tulajdonosa
2017. február 28. kedd 17:07

Négy pécsi, az önkormányzat birtokában lévő ingatlanra jegyeztetett be jelzálogjogot Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa. A pécsi városházán információink szerint szakértők bevonásával egyeztetnek a hogyan továbbról, a bejegyző határozatot minden bizonnyal megfellebbezik.
Mondhatni már-már „történelmi" adósságok köszöntek vissza azzal, hogy Bachar Najari (képünkön), a Zsolnay Zrt. többségi tuljadonosa a napokban négy pécsi önkormányzati (a Líceum, a Corvin Ottó, a Perczel és az Esze Tamás utcákban található) ingatlanra is jelzálogjogot jegyeztetett be.
Erre azt követően kerülhetett sor, hogy miután tavaly az MFB felmondta a Zsolnay a szóban forgó ingatlanokkal is biztosított 433 millió forintos hitelét, és eladta azt a West Hungária Baunak (WHB), utóbbi megkapta a zálogjogokat is.
Najari tavaly nyáron magánvagyonából kifizette a tartozást a WHB-nak, így hozzá kerültek a jelzálogjogok, amelyeket most érvényesített.
A városházán érdeklődésünkre ez utóbbit megerősítették. Információnk szerint az önkormányzatnál vizsgálják a jogi lehetőségeket, szinte bizonyos, hogy megfellebbezik a bejegyző határozatokat.
A szóban forgó tartozások egyike még 1999-ből való, akkor indították el a cég reorganizációját 556 millió forint hitel felvételével, amit három évvel később még 177 millióval megtoldottak.
Egymást váltották a tulajdonosok
Az előző, szocialista városvezetés alatt keletkezett hitel felvevői egyébként információink szerint azt is vállalták, hogy amennyiben a Zsolnay nem lesz nyereséges, kötbért fizetnek az államnak, s erre bizony sor is került, a 2010-es kormányváltásig több alkalommal is.
Mindeközben a Fővárosi Törvényszéken jelenleg is zajlik a per, amelyben az önkormányzat 300 millió forintot követel kártérítésként a Zsolnay Zrt.-től, azért, mert a szír többségi tulajdonos egy szerinte ennyire taksált hajmáskéri ingatlant vitt be apportként a cégbe, viszont az a Pécs Holding által készíttetett értékbecslés szerint ötvenmilliót sem ér.
Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa azt vállalta, hogy az apportot a porcelángyártás érdekében hasznosítják, ez pedig az önkormányzat álláspontja szerint biztosan nem teljesül, mivel a Pécstől több száz kilométerre lévő lerobbant ingatlant semmire tudja a Zsolnay-gyár használni.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

