Pécsi Arcok: Háber Tamás - "Még két napot sem töltenek itt..."

2008. augusztus 08. péntek 20:26

- Az egyik legjobb pécsi étterem tulajdonosa - hogyan indult a karrierje?
- Nagyszüleim is vendéglátással foglalkoztak, előbb Szentlászlón dolgoztak, majd az ötvenes években kerültek Szentlőrincre, onnan Pécsre. Édesapám több mint 10 évig dolgozott a pécsi Aranybika vendéglőben, majd a Szliven étteremből ment nyugdíjba. A szülői háztól hoztam a szakma szeretetét, de nem volt családi elvárás, hogy nekem is ezt kell folytatnom. Sokat jártam be a szüleimhez az üzletbe, és láttam, mit és hogyan csinálnak, így hát, amikor pályát kellett választanom, egyértelmű volt, hogyan döntök. Később sikerült olyan helyen elhelyezkednem, ahol a szakma szeretete sikerélményekkel párosulhatott. Huszonévesen egy olyan csapatba kerültem Harkányban, ahol mindent el lehetett sajátítani - az üzletvezetéstől az éttermi munkáig. Itt szereztem meg azokat az alapokat, amelyek máig meghatározzák munkámat. Sajnos az akkori kollegáim közül Melis Bélán kívül már senki nincs közöttünk.

Névjegy:

Háber Tamás 1955-ben Pécsett született, a Komarov Gimnázium és Szakközépiskola elvégzése után, 1973-ban a Baranya megyei Vendéglátó Vállalatnál kezdett el dolgozni, majd kinevezték a harkányi Baranya és Napsugár Étterem Szálloda vezető-helyettesének. Később igazgató-helyettesként a pécsi Olimpia Vendéglátó Komplexumban dolgozott. 1982-ben került az Aranykacsa étterembe üzletvezetőnek, amelyet 1993-ban megvásárolt.
1994-től 1998-ig a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének tagja. 1992-től a Magyar Vendéglátók Ipartestületének regionális érdekképviseleti tevékenységért felelős alelnöke,
2002 tavaszától az ipartestület elnöke. Ugyanettől az évtől tagja a miniszteri szakmai tanácsadó testületnek, az Országos Idegenforgalmi Bizottságnak, s tanácsadóként részt vesz a parlament idegenforgalmi bizottságának munkájában.
A térség idegenforgalmának és borászatának, illetve pezsgőgyártásának népszerűsítésére hozták létre a "Dom Perignon Követői Gasztronómiai és Pezsgőrendet". Rész vett a „Gedeon Endre" Vendéglátó és Idegenforgalmi Alapítvány megalapításában, a kuratórium első elnöke volt, jelenleg tagja. Nevéhez kapcsolódik a „Pécs Város Bora", a „Magyar Sajtó Bora", és a „Magyar Hölgyek Bora" választás létrehozása.
Szakmai munkáját a „Belkereskedelem Kiváló Dolgozója" címmel, az Alpok - Adria közösség, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és az Európai Gasztronómiai Szövetség védnöki táblájával is jutalmazták. A gazdasági miniszter 1999-ben "Pro-Turismo" díjjal, 2005-ben „Klauzál Gábor" díjjal tüntette ki.

- Az indulásnál ennyire sokat számít a szerencse?
- Ha a kezdeti sikerélmények és a családi háttér nem lett volna, valószínű, hogy keményebben küzdöttem volna a közgazdasági egyetem elvégzéséért. Némi kárpótlást jelent számomra, hogy mindkét lányom elvégezte a közgázt, s - még ha alkalomszerűen is-, de örömmel segítenek az étterem vezetésében. Szerencsém, hogy a pályám elején már betekintést nyerhettem a szakma fortélyaiba, 21 évesen részt vehettem a vállalat legnagyobb szállodájának irányításában. Már akkor megvalósíthattam saját elképzeléseimet is. Talán ennek tudható be, hogy a vállalat vezetése egyre több önálló feladatot bízott rám, majd a pécsi Olimpia étterem igazgatóhelyettesi munkakörében elért eredmények alapján rám bízták az Aranykacsa étterem vezetését. Az életben a tudás sokszor kevésnek bizonyul, szerencse és kitartó, következetes szakmai munka nélkül nem lehet előrehaladni. Jó érzés volt már a kezdetekkor, hogy egy vidéki étkezdéből színvonalas, országos hírű éttermet hozhattunk létre. Beigazolódott, hogy a céljaink elérése érdekében érdemes hosszútávon gondolkodni.

- Kevesen járhatnak ma étterembe, ráadásul nem feltétlenül a színvonalas helyekre ülnek be.
- A magyar lakosság 28 százaléka megy el évente egyszer egy vendéglőbe. Ez az arány az olaszoknál, a franciáknál vagy Amerikában nyolcvan százalék körül mozog. Ha csak ezt néznénk, akkor azt mondhatnánk, hogy a magyar lakosság fogyasztási szokásaival vannak gondok, ám ennek elsősorban anyagi okai vannak. A pénzszűke miatt nem a színvonalas helyekre ülnek be a vendégek, ám ha egy-egy fontosabb családi esemény van, akkor már a minőségi szolgáltatásokat nyújtó helyeket keresik. Az üzleteknek nagyon nehéz ilyen kereslet mellett fennmaradniuk, de meg kell keresni a megoldásokat. Ugyanakkor látni kell, hogy nálunk elveszett egy kultúra: az, hogy a vendéglátóhelyek egyfajta közéleti helyszínek is, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, vagy éppen elolvashatják az újságot. Éppen ezért fontos a fiatalabb generációra odafigyelni, mert bennük újra megjelent az igény a kulináris élményekre, az ízek harmóniájára.

- Évek óta tart az a negatív tendencia, hogy csökken a Pécsre látogató turisták száma. Ön szerint ennek mi az elsődleges oka?
- A térségnek máig nincs egységes marketingkoncepciója, ráadásul Pécsnek nincs turisztikai megtartó ereje, szemben a borturizmusra építő Villánnyal és Harkánnyal, a fürdővárossal. Megjegyzem, a térségnek nincs egy igazán meghatározó wellness-szállója sem, és már úgy tizenöt éve fel kellett volna építeni az első négycsillagos hotelt. Úgy vélem, hogy Pécs a kulturális értékei ellenére a szűkebb régiónak is alig tud a turisztikai központja lenni. A jelenlegi szolgáltatások és rendezvények ugyanis csak idecsalogatják, de nem tartják itt a vendégeket. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy még két napot sem töltenek itt a turisták. Ez ellen persze nem csupán helyben, hanem országos szinten is tenni kell, ezért is szervezünk ősszel olyan konferenciákat, amelyek azt járják körül, hogyan lehet egy-egy térségnek sajátos arculatot adni, a helyi mezőgazdaság termékeit eljuttatni a helyi vendéglőkbe. A gasztronómiát turisztikai célponttá kell fejleszteni.

- Az EKF által várt kulturális turizmus Ön szerint beváltja majd a hozzá fűzött reményeket?
- Ahhoz, hogy jól működjön a program, fel kell nőnie minden szolgáltatónak. Egy év, a 2010-es esztendő, nagyon rövid idő egy vállalkozás életében, csak akkor hozhat valamit az EKF, ha hosszútávon is lehet a kulturális turizmusból profitálni. Jómagam a közterületeken - hónapokig tartó - fesztiválozást sem tartom üdvösnek, hiszen bár ezek üde színfoltok a város életében, de nem szolgálják a minőséget - ezért is kellene bevinni a programokat az éttermekbe. A vállalkozásokon múlik, hogy létrejöjjön egy olyan közös koncepció, amely gyors váltást eredményezhet, s amely meghatározza az irányvonalat, a pécsi arculatot. Nem gondolom, hogy a pécsi vendéglátásnak szégyenkeznie kellene, de a kínálaton és a minőségi alapanyagok felhasználása terén van még mit javítani.