Pécsett is lesz program az EU által elindított aktív időskor évében
2012. január 13. péntek 14:41

Útjára indította az Európai Unió az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évét; korábbi döntés szerint a tagországokban ezt a témát kezelik kiemelten 2012-ben. Mint azt korábban megírtuk, Pécsett a Baranya Megyei Önkéntes Centrum munkálkodik majd a helyi programokon.
Az Európai Bizottság pénteken közölte a legfrissebb, átfogó uniós közvélemény-kutatást (Eurobarométer), amelyből egyebek között kiderül: a lakosság többsége úgy gondolja, hogy az ötvenöt évesnél idősebbek jelentős szerepet játszanak a társadalom kulcsfontosságú területein. Uniós szinten a megkérdezettek több mint hatvan százaléka úgy véli, lehetővé kell tenni, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is folytathassák a munkát, és harmaduk úgy nyilatkozott, hogy maga is szeretne tovább dolgozni.
Pécsett a legnépszerűbb tervezett program várhatóan a "Nagyit szeretnék!" lesz, amelyben egy-egy magányosan élő időskorú embert nagyszülőhiánnyal küszködő családokkal hoznak össze az Önkéntes Centrum dolgozói.
- Az önkéntes része a dolognak, hogy az idősek ezt maguknak szerveznék, ahogy a másik tervezett eseményünket, az Idősek Ki-Mit-Tud?-ját is. Ezek a programok is attól lesznek önkéntesek, hogy a konkrét rendezvényt ők maguk bonyolítják le. Biztosan tető alá hozzuk a környezettudatosságot felölelő napunkat is. Ezalatt az idősek magyarázzák majd el fiataloknak, milyen módszerek vannak a vegyszer nélküli takarításra, a tartósítószer nélküli befőzésre, satöbbi - nyilatkozta korábban Knyihár Éva (képünkön), a Baranya Megyei Önkéntes Centrum szakmai vezetője a Pécsi Újság.hu-nak.
Forrás: EQM/MTI - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...