Pécs pénzügyei: újabb leépítések

2008. február 11. hétfő 07:11

Pécs pénzügyei: újabb leépítések
Ugyan a költségvetési bizottság még csak a 2008-as büdzsé-tervezetét tárgyalta, de a számokból már látszik, újabb megszorító intézkedések várnak az intézményekre. A hitelek törlesztésére a városvezetés hatmilliárd forintnyi kötvényt bocsátana ki. Az ellenzék szerint ismét az oktatáson, és szociális ágazaton spórolna a koalíció.

Az elmúlt években Pécs tizenhárommilliárd forint fejlesztési hitelt halmozott fel, mindezek mellett további hatmilliárdos működési hitellel is rendelkezik, melynek nagy részét az elmúlt három év során felvett ötmilliárdos folyószámlahitel tesz ki. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a város ennyivel költekezte túl magát, a pénzt pedig felszívta a pécsi intézményhálózat.

Soó László (képünkön), a költségvetési bizottság szocialista elnöke szerint a hatmilliárdos belföldi kötvénykibocsátással a kedvezőtlen kamatozású folyószámlahitelt váltanák ki, ennek törlesztésére öt éves türelmi időt is kapnak, amivel lélegzethez juthat a város.

Az MSZP-s többségű bizottság a kötvénykibocsátással együtt elfogadta az idei 39, 7 milliárdos büdzsé-tervezetét is, amely a már meglévő adósságállomány mellett kétmilliárdos hiánnyal számol.

Mit tehet a csődbiztos, ha lesz?

Egyes vélemények alapján a közeljövőben akár csődbiztos is megjelenhet a Városházán. Az általunk megkérdezett szakember szerint erre abban az esetben kerülhet sor, ha a város - egy hitelezőjével szemben - hatvan napon belül nem rendezi fennálló tartozást, és Pécs ellen adósságrendezési eljárást indítanak.
Az eljárás során ugyan az önkormányzatnak az alapvető lakossági szolgáltatásokat és a kötelező feladatokat biztosítani kell, de a biztos majdnem szabad kezet kap. Például, ha ez szükséges, akkor hónapokra felfüggesztheti a közalkalmazotti bérek kifizetését is.

Az elnök elmondta, bár 2008-ban a tavalyihoz képest egymilliárd forinttal kevesebb központi támogatás érkezik az önkormányzathoz, mégis úgy véli, az intézményeknél nem kell "súlyos megszorításokra" számítani, mindössze a szoros gazdálkodás betartásáról lesz majd szó.

Soó László ezzel együtt elképzelhetőnek tartja, hogy a kiadások csökkentésének érdekében létszám-leépítésekre is sor kerül, ennek mértékére azonban csak az intézményhálózat tervezett átszervezése után adható pontos válasz.

„Áprilisra derül ki, hogy milyen, az általános iskoláknál tavaly végrehajtott összevonásokra kerülhet sor a középiskolák esetében, a kulturális- vagy a szociális szférában" - vázolta a terveket az elnök.

A bizottság által jóváhagyott - a költségvetés végrehajtását - szolgáló intézkedések között viszont már most szerepel, hogy meg kell vizsgálni az óvodák nevelési programjában megfogalmazott feladatok szükségességét. Azt is elemezni kell, hogy a fiók-könyvtárak és a családsegítő szolgálatok integrálhatók-e a közoktatási intézményekhez. Szintén az előterjesztésben szerepel, hogy csökkenteni kell az indítható osztályok számát, illetve az iskolák épületeinek kihasználtságát is szükséges felmérni.

Az idei büdzsé legnagyobb buktatója viszont az lehet, hogy az optimista vezetés 4,1 milliárdos bevételt szeretne elérni ingatlan-értékesítésből. Ismét olyan ingatlanok - Magasház, a Munkácsy-rendelő, vagy az A/1 laktanya - eladásából származó bevételekről álmodnak, melyeknek értékesítésével, hasznosításával már többször próbálkoztak - sikertelenül. 

Kővári János, az ÖPE frakcióvezetője szerint a koalíciónak ehelyett azt kellene felmérnie, mely önkormányzati feladat ellátását tudja kiszervezni, megpályáztatni. Szerinte további megtakarítást jelentene, ha a városi cégek szerkezet-átalakításáról, a holding megalapításáról nemcsak beszélne a városvezetés, hanem mindez valóban megtörténne.


B. M. - Fotó: Dittrich Éva