Ötpárti válságstáb a Városházán
2008. június 17. kedd 21:52

A pécsi önkormányzat még februárban döntött úgy, hogy a költségvetés egyensúlyának megteremtése érdekében - MDF-es kezdeményezésre - egy szakértői tanácsot hoz létre.
A tervek szerint a közgyűlésben helyet foglaló öt párt által delegált szakemberek feladata lesz, hogy az elfogadott költségvetést érintő stratégiai jellegű intézkedések előkészítéséhez - a polgármester számára - javaslatokkal éljenek, illetve vélhetően egy ciklusokon átívelő, a büdzsé egyensúlyát megteremtő stratégia kidolgozásában is részt vegyenek.
EIB: érkezik a hitel
A város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, Tóth Bertalan (képünkön) azt mondja, a konzultatív testülettől várják, hogy a büdzsé stabilizálásához szükséges lépések megtételére javaslatot adjon, s a munkában számítanak az ellenzék által delegált szakértőkre is.
Nagy Csaba, a pécsi önkormányzat pénzügyi bizottságának fideszes elnöke számításai szerint a város adósságállománya az év végére megközelítheti a 32 milliárdot, abban az esetben, ha hozzájutnak az Európai Beruházási Banktól felvenni kívánt 10 milliárdos hitelkerethez, illetve egy 2,8 milliárdos fejlesztési hitelhez.
Mint mondja, így húsz-huszonöt évre kötelezi el magát Pécs, a felvenni kívánt EIB-hitel pedig komoly árfolyamkockázattal is járhat. Az elnök hozzátette, a testület felállításával a szocialisták beismerték kudarcukat, azt, hogy 2002 óta nem képesek a költségvetést egyensúlyban tartani.
B. M. - Fotó: Ditrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...