Nagy Csaba: "Csődbe mehet Pécs 2010-ig"
2008. február 13. szerda 23:46
"Csődbe mehet Pécs 2010-ig
Pécs idei költségvetése 39,7 milliárd forint. A város adóssága most 19 milliárd forint. Év végére azonban - ha sikerül tartani a költségvetést - legjobb esetben is 21 milliárd forintra nő majd ez az összeg.
A 2008. évi költségvetést továbbra is súlyos feszültségek jellemzik. Mind a kormányzati, mind a szocialista városvezetés felelőtlen, hazug politikájának az árát most és az elkövetkező 25 évben közösen kell megfizetnünk.
A város rövid és hosszúlejáratú adósságállománya elérte a 19 milliárd forintot. Mindezt 2002-óta sikerült az előző, és a mostani városvezetésnek „összehoznia".
A város vezetése olyan adósságspirálba hajszolta Pécset, melyből képtelen kikerülni. Sőt, az elmúlt három évben a városvezetők arra is képtelenek voltak, hogy a Toller László és Tasnádi Péter polgármesterek által összeállított költségvetéseket végrehajtsák.
A szocialisták a saját maguk által megalkotott költségvetési rendeleteket nem tudták végrehajtani. Ezzel 5,1 milliárd forintos nem tervezett hiányt okoztak városunknak az elmúlt három évben.
Erre az évre - a költségvetésből kiolvashatóan - újabb két milliárd forinttal nő az adósságállomány, miközben a kamatfizetési terhek milliárdos nagyságrend fölé kúsztak.
A helyi városvezetők az egyik oldalon adókat emelnek, intézményeket vonnak össze, pedagógus álláshelyeket szüntetnek meg, osztályokat vonnak össze, míg a másik oldalon szórják a közpénzeket. Kényük - kedvük szerint cserélgetik a vállalatvezetőket, fizetik a sok millió végkielégítéseket.
Ha város vezetése így folytatja, 2010-re, az Európa Kulturális Fővárosa Cím évére, félő, hogy kezelhetetlenné válik az amúgy is kényszerpályán lévő város helyzete.
Nagy Csaba
Fidesz,
elnök, Pénzügyi Bizottság"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...