Nyomoznak a komlói ingatlanügyben
2009. augusztus 03. hétfő 20:17

Mint arról beszámoltunk, egy 4500 négyzetméteres ingatlant 45 millióért (a konstrukció szerint az összeg nagyobb részét havonta törleszti a vevő) adott el a város többségi tulajdonában lévő Komlói Szociális kht., majd később az igazságügyi szakértő által készített ingatlanbecslés során kiderült, hogy az ár nem volt reális.
A feljelentők szerint később a városi képviselő-testület felkérte a polgármestert arra, hogy utasítsa a kht. ügyvezetőjét az adásvételi szerződés bírósági úton történő megtámadására, tekintettel a vételár és a forgalmi érték közti feltűnő értékaránytalanságra. A jobboldaliak elmondása szerint azonban a kht. taggyűlésén az MSZP-s Páva Zoltán polgármester, parlamenti képviselő (képünkön) ezzel ellentétesen szavazott.
A bonyolult ügyben tett feljelentés követően az eljárás azután került át Szigetvárra, hogy a komlói ügyészség elfogultságot jelentett be, mivel a feljelentésben Páva Zoltánt is megnevezték. A polgármester korábban munkatársunknak úgy nyilatkozott, tiszta a lelkiismerete, így áll a vizsgálat elébe.
Mint a megyei főügyész, dr. Varga-Koritár György munkatársunknak elmondta, július 30-án ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés alapos gyanújával - fokozott ügyészi felügylet mellett - rendelték el a nyomozást. A vizsgálat lefolytatásával a Komlói Rendőrkapitányságot bízták meg, ami alaphelyzetben két hónapig tart, de az időtartam a nyomozás során módosulhat.
Felvetésünkre, miszerint a komlói ügyészség után várhatóan a komlói rendőrség is bejelenti elfogultságát, a főügyész azt mondta: ez előfordulhat, igaz, erre még nem kerülhetett sor, hiszen a kapitányság még nem kapta meg az ügy iratait.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Magyarországon is kimutatták a...