Nincs köze a pécsi önkormányzatnak a hibázó biztonsági őr kirúgásához
2018. március 28. szerda 11:58

Egyenesen Kósa Lajos minisztert hibáztatja az egyik bulvárlapnak adott nyilatkozatában állása elvesztéséért egy biztonsági őr, de egyesek a pécsi önkormányzatot is belekeverik az ügybe. Az idős férfit azt követően bocsátották el, hogy március 20-án nem látta el a rá bízott feladatot, így a politikus sofőrje nem tudott behajtani a városháza kapubejáróján. Az épület őrzését egy külsős cég végzi, úgy tudjuk, egy belső vizsgálat eredményeképpen hozták meg a döntést az elbocsátásról.
Bejárta a sajtó egy részét az állását elvesztő pécsi biztonsági őr nyilatkozata. A férfi úgy fogalmazott, a kirúgásért Kósa Lajos a felelős, ám ezt követően elismerte, nem látta el a rá bízott feladatot, amely leegyszerűsítve annyiból állt, hogy ne engedjen senkit a Perczel Miklós utcai autóbejáró közelébe parkolni. Miután azonban „szólította a szükség", elmondása szerint elhagyta a helyét, és pechjére ezen idő alatt egy furgon állt meg az utca szemközti oldalán, hamarosan pedig a miniszteri autó is megérkezett.
A politikust szállító jármű aztán a szűkössé vált helyen nem tudott bekanyarodni, az autó oldalát meg is húzta a sofőr. Végül egy kör megtétele után sikerült csak bejutni a városháza udvarára.
A miniszter mellett egyesek a pécsi önkormányzatot is azzal vádolják, hogy közük van a kirúgáshoz. Érdemes azonban tisztázni: a városházán a portaszolgálatot és az épület őrzését egy külsős cég végzi, így értelemszerűen az állását elvesztő férfi is velük állt szerződésben. Azaz, a munkaviszonyt illetően csak ők rendelkeznek döntési jogkörrel.
A cég a komoly sajtóvisszhangot kiváltó miniszteri látogatást követően kivizsgálta munkatársainak tevékenységét, majd ezt követően váltak meg a biztonsági őrtől.
Információink szerint a férfi nyilatkozatának nem minden része fedi teljesen a valóságot. Úgy tudjuk ugyanis, hogy állítása ellenére egy pillanatra sem hagyta el a bejárati kapu környékét, ám ennek ellenére sem sikerült ellátnia a rá bízott feladatot.
Természetesen az esettel kapcsolatban kerestük a városháza őrzését ellátó céget, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat kérdéseinkre.
Képünk a városháza Perczel Miklós utcai bejáratánál készült.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...