Napelemekkel trükközött egy férfi, vádemelés jöhet
2017. június 11. vasárnap 10:04

Eladta a rábízott napelemeket egy férfi Gerdén.
Sikkasztás gyanúja és más bűncselekmények miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen a 46 éves gerdei férfi ellen, aki napelemek vásárlására kötött szerződést az áramszolgáltatóval, majd azok felszerelését követően egy magánszemélynek értékesítette a napelemek többségét.
A férfi 2016. október 7-én tett feljelentésében még azt állította, hogy házába ismeretlenek törtek be, és onnan 7 500 000 forint mellett 112 napelemet is elloptak. A nyomozás során azonban kiderült, hogy valójában eladta az áramszolgáltatótó tulajdonát képező napelemeket egy 55 éves pécsi férfinak.
A gyanúsított emellett nagy összegű biztosítást is kötött a napelemekre azért, hogy hamis feljelentésével nagyobb összeghez jusson. A biztosítási összeget azonban már nem tudta felvenni, mert a rendőrök időközben elfogták.
A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

