Munkácsy: hatodszorra végre elviszik?

2008. január 08. kedd 22:53

Munkácsy: hatodszorra végre elviszik?
Jó pár éve várja már új gazdáját a pécsi Munkácsy utcában található rendelőintézet, ám a város csak nem talál vevőt a leromlott állapotú, ám frekventált helyen álló épületegyüttesre. A legutóbbi közgyűlésen ismét pályázatot írtak ki - immár hatodszor - az értékesítésre, s némileg lazítottak a feltételeken is, ám az árból nem engednek.

Ismét hatszázmillió forintért hirdeti az önkormányzat a Munkácsy utcai rendelőintézet épületét és a hozzá kapcsolódó kiegészítő létesítményeket. Az első néhány sikertelen kísérlet után a város már engedett a korábban kért 735 milliós vételárból, s a szigorú fizetési követelményeken is lazított, egyelőre mégsem kell senkinek a tömb.

Juhász István, az illetékes gazdasági bizottság elnöke a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, hogy a immáron hatodszorra írják ki az ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázatot, s remélik, most sikerrel járnak.

„Csökkentettük a minimális vételárat, legutóbb pedig a fizetési feltételeken is lazítottunk. Tudjuk, hogy van érdeklődő, s az a véleményünk, hogy az eladónak, azaz az önkormányzatnak is rugalmasan kell kezelnie az értékesítést, csakúgy mint a vevőnek a vásárlási feltételeket" - mondta Juhász István, aki azt reméli, még idén gazdára talál a belvárosi egészségügyi komplexum.

A nettó 600 millió forintos vételárú ingatlanra egyébként az elnök becslései szerint a homlokzatfelújításon túl legalább kétmilliárd forintot kell költenie majdani tulajdonosának, ha korszerű irodaépületet vagy lakásokat szeretne benne kialakítani. Juhász amondó: az adottságok kiválóak, hiszen a pécsi belváros szívében található a majd' ötezer hasznos alapterülettel rendelkező, összközműves ingatlanegyüttes, így hosszú távon megéri pénzt fektetni bele. Szerinte azonban az önkormányzatnak is szüksége lenne egy olyan profi cég segítségére, amely az pécsi, köztulajdonú ingatlanvagyon értékesítését szakmailag tudná koordinálni.

Hogy miért nem talál vevőt az önkormányzat immáron több éve erre az ingatlanra?

Vásárhelyi Balázs ingatlanpiaci szakértő szerint korábban azért nem akadt érdeklődő, mert irreálisan magas áron próbálták értékesíteni az épületegyüttest.

„Ma már közelít az ár a valós értékhez. Az a véleményem, hogy a mostani összeg már alku tárgya lehet: már csak a fizetési kondíciókban, az építési korlátozás feloldásában, s a távfűtés kérdésében kellene megegyeznie eladónak és vevőnek".

„A befektetők mindinkább ahhoz ragaszkodnak, hogy a legtöbb külső - például banki - forrást tudják idénybe venni. Így a maximum harminc százalékos önerő, és egy, a pénzintézetek által is vállalható 3-4 hónapos teljes vételárkiegyenlítés sokkal kecsegtetőbb lenne" - mondja Vásárhelyi.

Szerinte is használható a Munkácsy utcai tömb, hiszen Pécsett sok minden hiányzik. Igaz ugyanakkor, hogy a vásárlóerő nem túl széles a városban, s ez a bizonytalanság jelentős kockázatot ad a befektetőknek - nevezetesen, hogy vajon az elkészült projekt milyen kihasználtsággal lesz/lenne hasznosítható?

A potenciális vevőt az is akadályozhatja, hogy az ingatlan helyi védettséget élvez.

„Ha ezt a korlátozást eltörölnék, az egyértelműen jó lenne, szabadabb teret adna. A véleményem, hogy egyáltalán nem tenne rosszat a belvárosnak, ha egy másik épület állna a jelenlegi helyén, ám a projekt megtérülés miatt a lebontást én nem preferálnám" - teszi hozzá a szakértő.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva