Nincs vevő a Munkácsyra sem
2007. október 15. hétfő 14:56
A történelmi belvárosban várja immáron több éve sorsának jobbrafordulását az a pécsi rendelőintézet, melynek értékesítése sehogy sem akar összejönni a városvezetésnek. Az épületből a város másik részébe költöztetnék át a szakrendeléseket.
Az önkormányzat hatszázmillió forintért hirdeti a Pécs frekventált helyén álló épületet és a hozzá kapcsolódó kiegészítő létesítményeket, ám többszöri kiírás után is eredménytelenül zárulnak a pályázatok. Az önkormányzat már az áron is módosított, de a 735 millióért hirdetett komplexum tulajdonjoga 600 millióért sem kell a befektetőknek. Pedig sürgős lenne az eladás, hiszen jelenleg balkáni körülmények fogadják a betegeket, a felújítására pedig nincs forrás.
A pécsi egyesített egészségügyi intézmények égisze alatt működő rendelőben jelenleg egyébként allergológiai szakrendelések folynak, s itt végzik a labor diagnosztikai valamint a tüdőszűrő vizsgálatokat is. A várhatóan az eladásból is finanszírozott költöztetés, amely legalább egy-másfél hónapot venne igénybe, a pécsi betegeket is érinti majd: a szakrendelések a külvárosba kerülhetnek át. Megkeresésünkre az egyesített intézmények igazgató főorvosa, dr. Kovács Ágnes azt mondta, több módozatot is vizsgálnak, de a tervek közül csak az ingatlan értékesítése után választják ki a legmegfelelőbbet. A vevőnek - már ha akad - április végéig kellene kifizetnie a város által remélt összeget.
Korb Z.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...