Mohács: újabb feljelentés jön?
2010. július 15. csütörtök 12:52

„Megint történt valami" a polgármester és haragosa között. A legutóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy a Szekó József által vezetett Mohácson egy madár - feltehetően egy vadgalamb - ürülékével illette Németh Imrét, aki szokásához híven azonnal feljelentés tett a polgármester ellen.
Feltételezések szerint a sérelmet a hatóság rövidesen vizsgálja, s a körülmények ismeretében dönti el a szükséges intézkedéseket.
A hatóság bizonyára vizsgálni fogja, hogy a vélemény-nyilvánítás ilyen foka megengedhető-e. Amennyiben nem, úgy minden bizonnyal kötelezik a polgármestert a tiszteletlen vadgalambok megszelidítésére.
Szekó József és Németh évek óta haragosok, több jogi eljárást is kezdeményeztek egymás ellen (az előzményeket lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.), mivel Mohács Város Önkormányzata nem volt hajlandó Némethnek egy saját ízlése szerinti Trianon emlékművet állítani és ezért évek óta provokálja a polgármestert.
Képünkön: a polgármester haragosának egyik korábbi egyszemélyes tüntetése.
Forrás: "Beküldöm" rovat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Állami intézmények informatikai...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...