Meló helyett bűnözésből élt egy mohácsi páros
2017. május 25. csütörtök 11:30

A Pécsi Járásbíróság május 24-én elrendelte egy mohácsi nő és egy mohácsi férfi előzetes letartóztatását több rendbeli kifosztás bűntettének, lopás bűntettének és többrendbeli lopás vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint alapos a gyanú arra, hogy a gyanúsított nő május 1. napján, egy mohácsi téren, a padon alvó sértett nadrágjából kivette annak cigarettáját és pénztárcáját 10.890 forinttal, majd a helyszínről távozott.
Május 7-én, Mohácson, a nyílt utcán, egy másik sértett kezéből kivette annak 3.000 forintot tartalmazó pénztárcáját és elszaladt.
Május 19-én a Mohácsi Ifjúsági Centrum öltözőjéből egy harmadik sértett mobiltelefonját és az abban található kártyákat tulajdonította el, majd azokat eladta. A telefon és a kártyák értéke 34.000 forint volt.
A gyanúsított férfi április 19-én egy rokona lakóingatlanába behatolva, eltulajdonította annak 12.900 forint értékű sportcipőjét.
A nő és a férfi május 13-án éjjel bemásztak egy mohácsi családi ház udvarára, majd onnan a csukott, de nem zárt ajtón keresztül bementek az ingatlanba, ahonnan eltulajdonították a sértett 67.000 forint értékű laptopját, pénztárcáját 130.000 forint készpénzzel, okmányaival, bankkártyáival, majd elmenekültek.
Május 20-án együtt szórakoztak egy harmadik személlyel egy mohácsi lakóingatlanban, ahol május 21-én 6.30 és 13.00 óra közötti időben, az alvó sértett ruházatának zsebéből eltulajdonították a pénztárcáját 10.000 forinttal, és a személygépkocsijának indítókulcsát, majd a személygépkocsijával a helyszínről eltávoztak.
Mindkét vádlott büntetett előéletű, a gyanúsított nő különös visszaeső, büntetőeljárás hatálya alatt követte el a cselekményeket, a gyanúsított férfi pedig felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt. Munkahellyel, jövedelemmel egyikük sem rendelkezik.
Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, a sértettek, a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

