Megújult az új nevet viselő harkányi gyógykórház
2017. június 09. péntek 15:30

A harkányi gyógyvíznek országos, sőt, nemzetközi hírneve van, hiszen nem csak Magyarország különböző pontjairól, de még Oroszországból is érkeznek gyógyulni vágyó fiatalok és idősek egyaránt. A siker egyik tényezője az Európában is egyedülálló gyógyvíz.
A város és a kórház életében is jelentős mérföldkő a mai nap. A gyógykórház az előző évek kemény munkája után elérkezett a szakmai elismertség első fázisához: mostantól Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumként ismerhetjük meg az intézményt. A névváltozás egyben szemléletváltozást is tükröz, a harkányi gyógyvíz erejével megvalósuló rehabilitáció jelentőségét emeli ki. Az avató ünnepségen Dr. Péter Iván, a HTRC főigazgatója elmondta, a szakmai sikerek mögött hosszú évek kitartó munkája áll, amely az egységben dolgozó orvosok, ápolók és terapeuták napról napra tapasztalt lelkiismeretes hozzáállása nélkül nem jöhetett volna létre.
Az ünnepségen országosan elismert szakemberek, valamint képviselők is részt vettek, ahol a szervezők a 190 éves kórház történetéről szóló kiállítást is bemutatták. Ezt a rehabilitációs centrumba betérő vendégek is megtekinthetik és megismerkedhetnek a város és a kórház múltjával.
A hivatalos névavató ünnepséget egy kétnapos szakmai konferencia követi, ahol az ország meghatározó rehabilitációs szaktekintélyei jelennek meg, és tartanak előadásokat a legkülönfélébb témákban, úgy mint kardiológiai rehabilitáció, izombetegek kezelése, robottechnológia alkalmazása vagy éppen a súlyos agysérültek korai rehabilitációjának lehetőségei.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szexuális kényszerítés miatt...
- Tíz migránst fogtak szombaton...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Dráma születhet a mohácsi csatáról