Majális Véménden: öten megsérültek, három embert előállítottak
2017. május 15. hétfő 17:14

Komoly verekedés robbant ki szombaton éjjel a véméndi sportpályán rendezett majálison.
Több olvasónk is értesítette szerkesztőségünket arról a sajnálatos esetről, ami szombaton éjjel történt Véménden. A beszámolók szerint két csoport csapott össze a faluban rendezett majálison, s az egymásnak esett emberek közül többen is megsérültek.
A megyei rendőr-főkapitányságon hétfőn érdeklődésünkre megerősítették, hogy valóban volt bunyó a rendezvényen.
Amint írták, szombaton éjjel, fél tizenegykor futott be a rendőrség ügyeletére a bejelentés, amely szerint a sportpályán megrendezett majálison több személy összeverekedett. A verekedés során ketten súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A rendőrök a helyszínről három férfit állítottak elő, akiket kihallgattak gyanúsítottként.
Ellenük a Mohácsi Rendőrkapitányság garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A rendőrség további információkat nem közölt, így azt egyelőre nem tudni, min vesztek össze a verekedők, illetve azt sem, hogy mi állhat a történtek hátterében. Információk szerint a sérülteket Pécsett és Mohácson ápolják.
Forrás: Mohácsi Újság.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

