Lopott, rabolt és még egy nőt is megvert
2016. november 18. péntek 14:11

A Pécsi Járásbíróság november 18-án egy pécsi férfi előzetes letartóztatását rendelte el rablás bűntette és lopás vétsége miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított november 16-án délelőtt egy pécsi ház körbekerített udvarába hatolt be, az ott lévő melléképület ajtaját kifeszítette, onnan használati tárgyakat és egy félig telt gázpalackot tulajdonított el.
Ugyan ezen a napon délután visszament e ház udvarába, egy társával, ahol az ott tartózkodó nőtől pénzt követelt. A sértett ezt megtagadta, ez után a gyanúsított őt bántalmazta, majd eltulajdonította a nála lévő táskát a benne lévő készpénzzel, iratokkal és használati tárgyakkal együtt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, a már büntetett előéletű gyanúsítottal szemben, a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára, az elkövetés módjára figyelemmel, a bíróság álláspontja szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértett és a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével az eljárás sikerét veszélyeztetné, és újabb bűncselekményt követne el. A határozat ellen a gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A robogók és a rollerek többségére...

