Lazítanak a pécsi buszközlekedési pórázon a hideg miatt
2012. február 02. csütörtök 17:19

A hirtelen jött téli időjárás miatt a PK Zrt. emberei is úgy gondolják, intézkedniük kell az utasok komfortérzetét javítandó. Ennek érdekében a hétvégén többek közt felfüggesztik az elsőajtós felszállítási rendet.
A buszok az autóbusz-állomásokon - lehetőség szerint - már az indulási idő előtt beállnak a megállóhelyekre, hogy a várakozó utasok minél előbb felszállhassanak a járművekre, sőt, a forduló-állomásokon az utasoknak nem kell kiszállni a járművekből.
Emellett megerősített fagyszolgálat, illetve vonalszerelői szolgálat áll készenlétben az esetleges mentesítések mielőbbi megoldására.
Az elsőajtós felszállítási rendet a fel- és leszállás meggyorsítása érdekében a cég átmenetileg felfüggeszti, vagyis bármelyik ajtón fel lehet szállni. Bárdossi Marianna, a Pk Zrt. sajtóreferense lapunk munkatársának elmondta, mindettől függetlenül a jeggyel utazóknak továbbra is az első ajtón kell felszállniuk a társaság érvényes szabályzata miatt, ami már csak azért is praktikus, mert lyukasztó csak elöl van, érvényesíteni tehát csak ott lehet a tiketteket.
Képünk illusztráció.
Forrás: pkzrt.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...

