Ittasan vezetett egy rendőr, balesetet okozott
2017. május 22. hétfő 10:58

A Mohácsi Járásbíróság május 17-én K. L. vádlottat súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette miatt 10 hónap börtönre és 1 év 3 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A vádlott rendőr, szabadidejében 2016. július 2-án Szederkényben egy szabadtéri rendezvényen tartózkodott, ahol ennek során két liter sört fogyasztott el.
Ezt követően 18 óra körüli időben, gépkocsijával, egy nővel együtt Bóly irányába közlekedett. Az egyik útkereszteződésnél az „Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtábla ellenére a kereszteződésbe lassítás nélkül behajtott és nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról, védett úton, Borjád irányából, motorkerékpárral, szabályosan közlekedő sértettnek.
A sértett férfi a vádlott személygépkocsijának jobb első oldalával ütközött, melytől a gépkocsi elején átrepülve az útpadkára esett, míg a vádlott személygépkocsijával a MOL üzemanyagtöltő állomás felőli árokba hajtott és ott nyerte el nyugalmi helyzetét.
A sértettnek a baleset során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései keletkeztek.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, így az nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Tovább csökkent a nyilvántartott...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Karambol miatt félpályán halad a...