Irodalom a Páholyból (4.)

metafizika

beszélj a kimondhatatlanról.
fess bordóra egy sirályt. repülés
közben. tegnap a fiókban egy csönd.
ahogy kihúzod a padlóra borul milliónyi
üveggyöngy. fölveszel egyet.
ha megmarkolod eltörik.

(zajlanak a dolomitok)

zajlanak a dolomitok. zajlásuk
mellkas-meleg öleli körül akár
egy magot. benne zuhannak, riannak
ezek az bronz- és betondolomitok.
esésük meg-megindul és eláll
nem is bennem, hanem én rianok már.
darabokban pattognak a dolomitok tüdon,
kattognak a kövek gyomorba; belém fröccsen
koppanásuk vörös robaja. éjjelenként
múltamat viszi, hordja, s tagjaimba
inhalál, szétáramlik a sötét horda.
ezek csak úgy riannak idonként éjjel
leválnak megállíthatatlan eséssel:
zuhanásuk, szakadásuk visszhangzik
reggel; a sziklák éle, akár a pengék élefelébreszt
a dolomitok torlódó nehezéke.

Találkozásunk

Két év után a szandálodról ismertelek meg.
Mise közben rúgtad le a pad alatt
de nem mondtam el senkinek,
hogy bőrömet kiégette a hajad.

Éjjel, mint egy kisgyerek
a szomszédból lesni is alig mertelek
az ablakban ért a hajnal, mintha kihűlt kezed -
nyomán könnybe lábadt a hideg.

A kerti székek eltűntek,
az ablak nyitva maradt
néhány semmiségben az emléked,
árnyék vagy a délutáni fák alatt.

Mészáros Márk