Irodalom a Páholyból (3.)

Curriculum vitae

Néha úgy érzem, ez az, amiről se írni, se beszélni nem szabad. Máskor meg kiköpött tüdővel is ezt kiabálnám, hegyes vasszögeken járva, az arcomba világító reflektor fényébe is belesziszegném.

Talán igaza volt Pilinszkynek a pokollal kapcsolatban, nekem ez az, ami neki egy kibontott rongyosláda vagy egy lemért hattyú volt.

Tudom, hogy nem minden helyzetben vagyok büszke erre. De még álmomban is leköpöm magam azért, ha reggel felkelve nem tudok majd többet tükörbe nézni.

Sokszor vagyok önfejű és konok. Jaj azoknak, akik elfelejtik, hogy konokságuk életben maradásuk záloga. Mint ahogyan a lágerben is enni kellett, savanyú kenyeret, mindenek dacára is.

Történik, hogy azt gondoljátok, jogotok van ítélni és megítélni, és hogy egy kézfeltartás eldöntheti, hová tartozom. Üzenem, hogy a kő marad.

Néha azt is éreztem már, hogy a gerincem elsorvad, és szilánkosra tört csigolyáim nem tudnak tartani. Uram, add, hogy ilyenkor mindig legyen mellettem valaki, aki odakötöz vizes kenderkötéllel a tölgyfakereszthez, hogy szálfaegyenesen tudjak állni.

Nekem ez a leghúsbavágóbb téboly. Olyan, mint a régen hordott vezeklőövek. De már nem szorítom meg jobban magamon, itt az ideje az irgalomnak.

Néha úgy érzem, ez az, amiről se írni, se beszélni nem szabad. Máskor meg kiköpött tüdővel is ezt kiabálnám, hegyes vasszögeken járva, az arcomba világító reflektor fényébe is belesziszegném.
Vajdasági magyar vagyok.

Kapcsolat

Látod?
Ahogy a duzzadt táskák lüktetése a szemek alatt csillapodik,
ahogy a vér megalvad a frissen vágott seb körül,
ahogy a cukor elolvad finoman őrlő fogaid között,
ahogy a rozsda megemészti a nehéz vaskilincset,
ahogy a méz lecsorog a törött üveg oldalán,
úgy tanullak meg lassan elengedni.
Csak még egy kicsit hadd maradjak.
Csak még egy kicsit hadd maradjak
lábaidat átkarolva.

Üveges Andrea