Irodalom a Páholyból (2.)

2008. január 11. péntek 21:29

Régtől fogva

Vértelen ajkamról ha eltűnne a szó
kezemből a toll
lábam alatt ha okafogyottá válna az út
ó bár céltalan lenne tekintetem
és menthetetlenül süket a fülem
ne szomjazhassak friss levegőt
és karom veszítse el az erőt
szívem csak dobbanni szűnne meg
ha téged elfelejtelek.

Átok szagú áporodott ezerszer látott
untig hallott minden mi régi avítt
minek már idejét sem tudom
se szeri - se száma szavaknak
megfakult csengése
az hogy vagy
örökre mindig
hogy reggeli lépteid mindig megérintik
a nyikorgó padlót
hogy nem múlna el nappal
hogy ne mérgelődnél seszínű hajaddal
hogy minden étkezésnél megmarad egy falat
és mindig elalszol az operettek alatt
hogy mindig ugyanúgy ugyanazon szóval
évődünk egymással -két régi fakó dal-
hogy százszor ismert viccek, ezerszer járt utak
mégsem zúzzák porrá a közös álmokat.
Azt szeretem.

Régtől fogva II.

Le kell írnom, hogy
nem szeretlek,
mert mások vagyunk,
mint a magunkról
festett képek:
kopott, poros szentek.
Dohos keretnek
szúette fája,
ujjlenyomatfoltos
üvegnek homálya.
Nem riadunk.
A nagyobb tüzeknek
lángja már nem ér el,
a kisebbeket csak pár
szemrebbenéssel
nyugtázzuk.
Unott tettetéssel
illetlen vigyázzuk
és harmadnap esténként
szokásból kirázzuk
lábtörlőnket. Egymást
nem óvjuk már a portól,
egy s mást megszoktunk már,
és olykor nem zavar
a kádban a sok hajszál,
és nem dühít, hogy
nyugalmunkon zaj hál,
és zörej zihál csak.
Kiáslak magamból
-ígérem- marokkal,
kiégetem helyed és
felszórom sóval,
és kivárom, kívánom,
hogy romlott harci kedvek
babonával hintsenek,
hogy mindent elfeledjek.
Mert le kell írnom, hogy
nem szeretlek.