Híres kórus lép színpadra a Pécsi Bazilikában
2017. június 01. csütörtök 17:30

Az előadás megtekinthető pénteken, este fél nyolctól.
Az Egyesült Királyság egyik leghíresebb kórusa, egyike azon kevés Oxbridge kórusoknak, amelyek túlélték a reformációt. Széles repertoárjuk az egyházi zene minden területére kiterjed, munkájuk elismeréseképpen számos díjat és fontos jelölést is magukénak tudhatnak.
A kórus legfőbb ismertetőjegye egy olyan „csengő" hangzás, melyet a kisfiúk által énekelt szoprán- és alt-szólamok tesznek különlegessé, valamint az az energia, mely minden színpadi és muzikális előadásukban megmutatkozik. A kórus által nyújtott különleges zenei élmény, ma már az egész világon megismerhető.
Robert Quinney
A kórus karnagya és művészeti vezetője Robert Quinney orgonaművész, egyetemi docens akinek munkája magában foglalja a kórus napi szintű irányítását és képzését, valamint a hallgatók tanítását és vizsgáztatását is a kampuszon. 2014-ben költözött családjával Oxfordba. A közönség ismerheti, mint a Westminster Abbey orgonaművészét, de ő volt az, aki Cambridge hercegének és hercegnőjének esküvőjén is muzsikált, így is nyomot hagyva a történelemkönyvekben.
Forrás: Filharmónia Magyarország - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

