Hamarosan ünnepélyesen bezárják a szent kaput Bátán
2016. november 10. csütörtök 15:02

November 20-án, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán. A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek.
2016. január 17-én Pécs, Máriagyűd és Szekszárd után Bátán is megnyílt a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évének szent kapuja. A kaput a bátai Szent Vér kegytemplomban Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, majd püspöki szentmise következett. A szertartás végén egy időkapszulát is elhelyeztek az oltár rejtekében, amelyben fontos emlékiratokat hagytak az utókorra.
Báta kiemelt zarándokhelye az egyházmegyének, itt van az ország egyetlen Szent Vér kegyhelye. A település az elmúlt évben ünnepelte ezeréves fennállását és kegyhellyé válásának hatszázadik évfordulóját is.
2016. november 20-án lesz a bátai szent kapu ünnepélyes bezárása. Kilenc órakor szentségkitétellel, majd Szent Vér rózsafüzérrel is litániával veszi kezdetét a program, majd tíz órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelynek keretében bezárják a kaput.
A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek a 30/688-8425-ös telefonszámon.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A robogók és a rollerek többségére...

