Gépkocsifeltörő bandát kaptak el a zsaruk lakossági segítséggel
2013. február 22. péntek 14:14
Egy állampolgár tett bejelentést február 22-én hajnalban a rendőrség ügyeletére, mivel egy pécsi uránvárosi parkolóban három fiatalt látott, akik az ott álló gépkocsikat próbálták nyitogatni.
A bejelentő rászólt a három személyre, akik a parkolóból elfutottak. A helyszínre érkező uránvárosi járőrök a közeli utcában lettek figyelmesek három fiatalra, akiket igazoltattak.
Az intézkedés során a fiatalok a rendőrök kérdéseire válaszolva ellentmondásba keveredtek, ruházatátvizsgálásuk során bűncselekmény elkövetéséhez használható tárgyak kerültek tőlük elő, így a járőrök az Uránvárosi Rendőrőrsre előállították őket. A környező utcákban a rendőrök több olyan gépkocsit találtak, amelyek zárszerkezete megrongált állapotban volt.
A fiatalok elismerték, hogy az éjszaka folyamán több autót kíséreltek meg feltörni, gyanúsítotti kihallgatásuk során összesen 48 általuk elkövetett gépkocsifeltörésről tettek vallomást. A megtartott házkutatások során több, korábban eltulajdonított műszaki cikket és egyéb tárgyakat találtak meg a nyomozók. A sértettek felkutatása és az elsődleges intézkedések jelenleg is folyamatban vannak az Uránvárosi Rendőrőrsön.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Orbán Viktor szerint baj van a...

