Ezentúl a POSzT-on adják át a Kaszás Attila-díjat
2013. február 21. csütörtök 13:46
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) június 6-i megnyitóján adják át idén a Kaszás Attila-díjat - jelentette be Pokorni Zoltán csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.
Budapest XII. kerületének fideszes polgármestere a díj odaítéléséről tartott sajtótájékoztatón elmondta: mától keresik meg a magyarországi és határon túli állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínházakat és alternatív színházakat, hogy nevezzék meg jelöltjeiket a Kaszás Attila-díjra.
A hat évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt színész nevét viselő díjat Pokorni Zoltán a MOZAIK Művészegyesülettel közösen alapította a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésére, valamint Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolására. Azokat a művészeket tüntetik ki vele, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő szakmai teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak a társulaton belül.
Vasvári Csaba, a MOZAIK Művészegyesület alelnöke arról szólt, hogy a jelölés menete a tavalyihoz hasonlóan történik: a társulatok által méltónak ítélt művészek a második fordulóban hármat neveznek meg maguk közül, a díj odaítéléséről a rájuk szavazó közönség dönt.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere kiemelte, hogy a baranyai megyeszékhely már több mint tíz éve otthona a POSzT-nak, amely a hazai színházi világ egyik legnagyobb eseményévé vált. Szerinte az, hogy a díjat ezúttal a fesztiválon adják át, egyaránt erősíti a díj értékét és a színházi találkozó szakmaiságát.
Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész a MASZK Országos Színészegyesület képviseletében néhai kollégáját méltatva hangsúlyozta, hogy Kaszás Attila még ma is integráló erővel hat, tartalmas életet élt, művészi munkája, pályafutása példaértékű. Felolvasta a tavalyi díjazott, Bányai Kelemen Barna levelét, amelyben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, amely - mint írta - felelősségteljes, alázatos munkára sarkallta őt. "A díjjal nemcsak őt, hanem egyben a marosvásárhelyi, erdélyi színjátszást is kitüntették".
A Kaszás Attila-díjat korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László és Mucsi Zoltán kapta meg.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Ismét nemzetközi tangóünnepet...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...