Elfogyott a pénze, hát nyomtatott magának, most vádat emeltek ellene
2017. június 12. hétfő 08:16

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat egy drávaszabolcsi férfi ellen, aki pénzt nyomtatott, majd azzal vásárolt.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi májusban elhatározta, hogy szorult anyagi helyzete miatt pénzt fog nyomtatni, ezért vásárolt egy fénymásolós nyomtatót.
Először tízezer forint címletű bankjeggyel próbálkozott, a papírpénzt fénymásolta, majd kinyomtatta, de járt eredménnyel. A két oldal nem fedte egymást, ezért azokat nem használta fel.
Ezután a vádlott ötezer forintos bankjegy másolásába kezdett, és sikerült is kettő olyan darabot készítenie, amelyet megfelelő utánzatnak tartott.
Ezt követően a lakóhelyén egy-egy boltban vásárolt a hamis bankjeggyekkel, melynek során az eladók a pénz hamis voltát nem vették észre.
A későbbiek során azonban megállapításra került, hogy a bankjegyek hamisak.
A vádlott cselekménye a pénzhamisítás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

