Elfogadták Pécs költségvetését - Úgy tűnik, a balliberálisok riogatása ellenére sem kapcsolják le a villanyt

2020. március 10. kedd 13:25

Elfogadták Pécs költségvetését - Úgy tűnik, a balliberálisok riogatása ellenére sem kapcsolják le a villanyt

Az előző városvezetés által megspórolt 2, 4 milliárdot fizetnék vissza kápéban a balliberálisok a kormánytól kamatmentesen kapott támogatásból még fentmaradt mintegy 8, 5 milliárdból, a további hatmilliárdot pedig ingatlanok állami tulajdonba adásával fizetnék ki. Azaz például a Kodály Központ is mehet a lecsóba. Apró bökkenő, nem tudni, mit szól ehhez a kormány.

 

 

A balliberális képviselők szavazataival elfogadta kedden a pécsi közgyűlés a város idei költségvetését.

Péterffy Attiláék három változatot tettek le az asztalra, a variációk a kormány által korábban adott kamatmentes támogatásából még visszalévő rész (mintegy 8, 5 milliárd forint) visszafizetésének mikéntje körül változtak.

Ezt az összeget az eredeti megállapodás szerint az év végéig kell átutalni az államnak, ennek átütemezéséről állítólag tárgyal a városvezetés a kormánnyal, bár ennek részleteiről nem hoztak nyilvánosságra tulajdonképpen semmit. Levélváltásokat ugyan megemlítettek, de ez olyan, mint Colombo felesége: senki sem látta.

Tehát: az egyik verzió úgy szólt, hogy idén teljes egészében visszafizetik a pénzt, ennek azonban a balliberálisok szerint súlyos ára lenne. Víziójuk szerint - s ezt részletesen le is írták az előterjesztésben - intézményeket kellene bezárni, egyes városrészekben lekapcsolnák a villanyt, s leállhatna a buszközlekedés is.

A másik változat szerint visszaadnának most 2, 4 milliárdot, majd évente törlesztenének 2023-ig.

A harmadik variáció - amit a balliberálisok támogattak - úgy szólt, hogy odaadják készpénzben a 2, 4 milliárdot (amit egyébként még az előző városvezetés teremtett elő), több pénzt pedig egyáltalán nem adnak, helyette az államnak épületek tulajdonjogát adják át, például a Kodály Központét.

A nemzeti oldal képviselői ezt nem támogatták, a balliberálisok viszont igen, így ezzel fogadták el Pécs idei, 64 milliárdos főösszegű költségvetését.

Az ellenzéki képviselők korábban ismertetett álláspontját ide kattintva olvashatják el.

 

Máté Balázs