Csaknem harmadával növelik a férőhelyek számát a pécsi idősellátásban
2017. október 25. szerda 17:23

Őri László kezdeményezésére 30 százalékos férőhelynövelés valósul meg a jövőre a Tüzér utcai idősek otthonában - jelentette be az októberi közgyűlés egyik döntését az alpolgármester a helyszínen szerdán.
Mint azt a városvezető elmondta, a Tüzér utcai otthonban a közelmúltban több tízmilliós felújítások zajlottak többek között közfoglalkoztatottak segítségével. A folyamat nem áll meg, így tavaszra újabb munkálatok után a mai 50 ferőhely helyett már 66 idős embernek tudnak otthont nyújtani.
- A város érzékeli, hogy egyre nagyobb az igény idősellátásra, sokan munkájuk mellett képtelenek felmenőik megfelelő gondozására. Éppen ezért a folyamatos férőhelyszám-emelést hajt végre az önkormányzat, hogy a várólisták csökkenjenek - mondta az alpolgármester.
Elmondta: a jelenlegi várólistán 50-en szerepelnek, a fejlesztés követően ez a szám is a harmadával csökken majd.
- Amikor férőhelyeket bővítünk az otthonokban, az időseknek segítünk, és természetesen tehermentesítjük is a pécsi családokat - mondta Őri László, hozzátéve: az idősek megbecsülése és tisztelete erkölcsi kötelessége a városvezetésnek, hiszen több évtizedes munkájukkal ők hozták létre, ők teremtették meg a városban mindazt, ami most körülveszi a pécsieket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

