Combon szúrta magát az ételosztást követően
2013. február 23. szombat 09:38

A Központi Rendőrőrs járőrei segítettek egy sérült férfinek péntek délután Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában tartott ételosztást követően. Az arra járó rendőröknek több ott tartózkodó jelezte, hogy egy férfi véletlenül lábon szúrta magát.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombati beszámolója szerint a rendőrök a sérült férfihez mentek, aki elmondta, hogy fiával érkezett az ételosztásra, miután megkapták az ételt a nála lévő késsel akarta a kenyeret felszeletelni, de többen várakoztak utána, ezért úgy döntött, hogy távolabb szeleteli fel a kenyeret, a kést pedig betette a nadrágja zsebébe.
A közeli épület lépcsőjénél leültek étkezni, azonban elfelejtette, hogy a kés a nadrágjában van, amely így megszúrta a combját - így a rendőrségi közlemény.
Az erősen vérző sebet látva a rendőrök mentőt hívtak a férfihez, addig is megkezdték a sérülést ellátni, így sikerült a vérzést csillapítaniuk. A kiérkező mentő a férfit kórházba szállította, kiskorú gyermekét pedig a rendőrök hazaszállították és átadták az édesanyjának.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...

