Bűnözőkből képeztek takarítókat Pécsett
2013. február 22. péntek 17:25

Frissen végzett, okleveles takarítókkal büszkélkedhet a „Tudás-Érték-Tapasztalat" (T.É.T.) elnevezésű integrációs program: újabb tíz pártfogó felügyelet alatt álló baranyai bűnelkövetőnek sikerült letennie az OKJ-s vizsgát. Szakmával a kezükben hamarosan munkaerő-piaci és álláskeresési tréningen vehetnek majd részt. A T.É.T. szervezői remélik, minél többüknek tudnak majd segíteni abban is, hogy mihamarabb munkát találjanak.
Jelenleg összesen 43 pártfogolt útját egyengetik a program szakemberei, már több mint egy éve - mondja Scholtzné Nagy Szidónia projektmenedzser: - Tavaly ilyenkor még javában tartottak azok a tréningek, amelyek során szociális alapkészségeket tanítottunk a pártfogoltjainknak. Olyan alapvető szabályokat igyekeztünk tudatosítani bennük, mint például, hogy udvariasan végig kell hallgatni az iskolában tanárt-tanulót egyaránt, vagy hogy nem illik csúnyán beszélni. Ez a tréning ahhoz kellett, hogy egyáltalán belevághassanak az OKJ-s tanfolyamba. Bár volt lemorzsolódás, ennek ellenére siker, hogy ennyien végigcsinálták a parkgondozó-, takarító-, illetve a konyhai kisegítő-képzéseket.
A projektmenedzser azt mondja, bízik abban, hogy ezek a halmozottan hátrányos helyzetből induló emberek végzettséggel a kezükben könnyebben megtalálják majd a számításaikat. Bár büntetett előéletűek és ezért a munkaerő-piacon bizonyára eleve előítéletekkel kell szembesülniük, most kaptak még egy esélyt. Azt pedig tudják, hogy a T.É.T. program szakembereire továbbra is számíthatnak.
A „Tudás-Érték-Tapasztalat" elnevezésű, TÁMOP 5.6.1.A-11/2-2011-009 azonosítószámú integrációs program 109 115 550 forintos pályázati támogatás segítségével valósul meg. Komoly szakembergárda 32 hónapon át segíti a baranyai bűnelkövetőket, hogy azok szakmát szerezzenek, munkába álljanak, és végleg felhagyjanak törvénytelen életmódjukkal. A projekt megvalósítói a pécsi Ifjúságért Egyesület és konzorciumi partnerei, a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. és a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft., valamint számos szakmai együttműködő partner.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...

