Bringát lopott egy nő Baranyában, megbánta, visszaadta
2025. november 21. péntek 09:13

A Pécsi Járási Ügyészség felfüggesztette a biciklilopás miatt indult büntetőeljárást, mert a gyanúsított vállalta, hogy jóváteszi a bűncselekménnyel okozott kárt.
A nyomozás során megállapítottak szerint a 36 éves nő május 29-én Kővágószőlősön ellopott egy nyitott lépcsőházban tárolt kerékpárt, majd azt javításra vitte el egy ismerőséhez. A nő néhány nap múlva telefonon tájékoztatta a rendőröket arról, hogy a lopott biciklit hol találják meg.
A bejelentés alapján a rendőrök megtalálták a kerékpárt és visszaadták a sértettnek.
A nőt lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Elmondta, hogy a sértett egy közösségi oldalon tette közzé azt, hogy kisfia biciklijét ellopták, ő pedig ezt olvasva úgy döntött, hogy a biciklit visszajuttatja tulajdonosának.
Ismerősét, akihez javításra vitte a biciklit, nem tudta elérni, ezért bejelentette a rendőrségen, hogy a lopott kerékpárt hol találják meg. A gyanúsított elmondta azt is, hogy nagyon megbánta a tettét, és szeretne a sértettől bocsánatot kérni, kérte közvetítői eljárás lefolytatását. Ehhez a sértett is hozzájárult.
Az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette és közvetítői eljárás lefolytatását rendelte el.
Amennyiben a közvetítői eljárás során a gyanúsított és a sértett megállapodást köt, majd a megállapodásban foglaltak szerint a gyanúsított jóváteszi a bűncselekménnyel okozott sérelmet, az eljárást meg kell szüntetni.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- A nettó keresetek jobban emelkednek,...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Begyújtás közben súlyos sérülést...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Példaképnek jelölték, félmilliót...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Eltűnt egy tizenegy éves, mohácsi kisfiú
- Lecsukták az emberrablás...

