Az egyházmegyében szolgáló papok szüleit fogadta Felföldi László
2026. június 10. szerda 15:59

A Pécsi Egyházmegyében szolgáló lelkipásztorok szüleit fogadta a főpásztor június 9-én a Magtár Látogatóközpontban. A 2013 óta minden évben megtartott találkozón a résztvevők közösen adnak hálát Istennek gyermekeik hivatásáért.
Felföldi László püspök külön-külön köszöntötte az érkezőket, majd köszönetet mondott azért a szülői szeretetért, melyből gyermekeik papi hivatása sarjadt. Az ünnepi találkozóhoz csatlakozott Máger Róbert püspöki irodaigazgató, székesegyházi plébános és Dr. Fekete Zoltán káplán.
A találkozó résztvevői a Máger Róbert és Fekete Zoltán atyák által szervezett Brenner-napok keretében Boldog Brenner János életéről, kiemelten a Pécsen töltött gyermekkori évekbe kaptak betekintést.
Dr. Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár és a Pécsi Egyházmegyei Levéltár vezetője személyes kutatási eredményeire támaszkodva visszaemlékezések alapján, valamint rendelkezésre álló tárgyi emlékekből, levéltári archívumból, korabeli fotókból állított össze kiállítást és tartott előadást a vértanú pécsi életéről.
A találkozó napján, június 9-én volt ugyanis a 80. évfordulója, hogy Boldog Brenner János a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban a bérmálás szentségében részesült. 1946 pünkösdvasárnapján, reggel 8.00 órakor kezdődött a szentmise, melyben Dr. Virág Ferenc pécsi megyéspüspök 615 fiúnak és lánynak, köztük a két Brenner-fiúnak, Jánosnak és Józsefnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.
Dr. Schmelczer-Pohánka Éva előadása után Brenner Józseffel készült, a közelmúltban rögzített videóinterjút vetítették le, melyben Fekete Zoltán káplán volt a vértanú lelkipásztor öccsének beszélgetőtársa.
A papszülői találkozó szentségimádással folytatódott a székesegyházban, melyen Isten kegyelmét kérték gyermekeik hivatására, papi szolgálatára, majd a program agapéval zárult.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyházmegyében szolgáló papok...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Mohácsi cukrászdákba érkeznek a NAV...
- Ez bizony nem kismiska: csaknem...
- Szakvezetéssel járhatjuk be...
- Hibázott az alvállalkozó,...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Csaknem 700 milliós támogatást kapnak...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Ősz derekán már fogadhatja az...

