"Az alagútra büszke vagyok"

- Mikor és miért döntött úgy, hogy az építész szakmát választja?
- A szüleim kezdeményezték, hogy valami építő jellegű szakmát tanuljak ki. Ennek egyik oka, hogy édesapámnak meglehetősen improduktív hivatása volt: banktisztviselőként dolgozott a kommunizmus alatt. Ő már gyermekkoromban próbált a tervezői pálya irányába hajtani, tudatosan erre sarkallt; egyébként is fúrt-faragott, modelleket készített. Emellett a családban anyai ágon csupa kézművessel voltam körbe véve, s akadt tervező-építő mester is a rokonságban - utóbbi házai ma is állnak a Tettyén. Dédanyám a Zsolnay-gyár porcelánfestőjeként munkálkodott, s olyannyira jó volt, hogy ő díszíthette azt a Ferenc József király ajándékának szánt vázát, amit később személyesen adhatott át neki.

- Tizenéves fejjel tehát tudta már, mihez kezd, ha nagy lesz.
- Komolyabb kapcsolatba valóban ekkor kerültem a szakmával, s édesanyám megkérte egyik építész ismerősét is, foglalkozzon velem. Később, a gimnáziumban műszaki rajzot tanultam, s nyilvánvalóvá vált számomra, hogy épületeket fogok tervezni életem során.

- Jellegzetes stílusa már ekkor kialakult, vagy mindez az idő hozadéka?
- Le Corbusier, a XX. század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyisége mondta: "az építészetben negyvenévesen kezdődik a kora gyermekkor". A mi szakmánknak nagyon hosszú a kifutási ideje, sokat kell tapasztalnia, világot kell látnia az építésznek ahhoz, hogy mindenre tudjon valamiféle választ, el tudja azt képzelni, amit a többiek nem. Saját stílus azonban nem alakul ki mindenkiben, hiszen ehhez művészi érzék kell.

- Lehet olyan karakteres a stílus, hogy az a megrendelt épületet alakítsa?
- Az épületet a funkció, a szerkezet és a megrendelő pénztárcája formálja elsősorban, s csak ezt követően teheti hozzá saját elképzeléseit a tervekhez az építész. Ha a megrendelő tudja, mit akar, akkor mi megmutatjuk, milyet lehet az eredeti elképzelésből kihozni a valóságban.

- Pécsett rengeteg helyen megjelenik munkája mind házak, mind városképi jelentőségű közterek esetén. Ki tudná emelni, ezek közül mire a legbüszkébb?
- Tudni kell, hogy nagy állami, önkormányzati megrendeléseket nem kaptam, így jelentős középületek nem fűződnek a nevemhez. Inkább olyan munkákat végeztem, amit más építészek nem akartak elvállalni. Mindig érdekelt, hogy a műemléki védettségű épületeket mi módon lehet fejleszteni. Egyik megvalósulása terveimnek a János utcában érhető tetten, ahol is megőriztem a földszinti homlokzatot, de a felső szintet már napjaink technikáival, saját ízlésem szerint alakítottam. Úgy gondolom ez egy jó példája a múlt és a jövő találkozásának, s egészséges együttes megjelenítésének. Elkezdtem foglalkozni a közterek építészeti kialakításával is. A hetvenes évekig ugyanis nagyon elnagyoltan törődtek az utcákkal, a terek felszínével, tartozékaikkal. A legelsők között a Nagy Flórián tér, a Király utca, a Színház tér, az Aradi Vértanúk útjának megújításával foglalkoztam. Utóbbi kapcsán emelném ki, hogy többünk erőfeszítéseinek hatására vetette el a város azt az elhibázott tervet, hogy négysávos hidat építsenek a Kálvária-dombnál. Ezzel tönkretették volna a város struktúráját, büszke vagyok hát rá, hogy építész társaimmal kibrusztoltuk az alagutat.

- Ha már közlekedés, úgy tudjuk - bár még nem vált valósággá - hozzájárult egy teljesen új autópálya nyomvonalának megtervezéséhez is.
- Komárom-Siófok-Dombóvár-Pécs útvonalon kanyargott volna, vagy kanyarogna valamikor az a sztrádaszakasz. Úgy gondoltuk, az ország e részét sokkal inkább feltárná ez az autópálya, mint a mostani M6-os, amelyet ráadásul egy felújított hatos úttal párhuzamosan építenek meg. Végre egy területfejlesztési terv alapján épülhetett volna út hazánkban, s nem több évtizedes, még a vasút hőskorszakából ránk maradt sugaras szemlélet szerint. A másik, hogy Pécsnek is esélyt adott volna jobb kapcsolataival térségi szerepének hangsúlyozására. Sajnos be kellett látnunk, hogy a dél-dunántúliak érdekérvényesítő képessége például a nyírségiek nyomába sem ér e tekintetben.

- Dévényi Sándornak ellenben ismét lehet némi befolyása, legalábbis a helyi vezetés tekintetében. Tavasztól a városfejlesztési bizottságot vezeti, ám felmerül a kérdés, kapott-e erős jogosítványokat?
- A rendszerváltás óta valamilyen szinten mindig is lehetett volna befolyásom a városfejlesztési elképzelések alakulására, ahogy elnökként most is, de azt kell mondjam, nem tudok nagymértékben hatni a dolgok alakulására. Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz köthető fejlesztéseket már eldöntötték, azokat gyakorlatilag kozmetikázni sem lehet; a város hatalmas adóssággal küzd, ami ellehetetleníti a nagyívű fejlesztéseket; gyakorlatilag tehát meg van kötve a kezünk. Amiben kaphatok mozgásteret, az a tervezés, az ugyanis mindennek az alapja. A mai, pályázatokkal övezett korban legalább terveinknek kell lenniük, hogy ha esélyt kapunk a fejlesztési források igénybevételére, csak elő kelljen húzni a fiókból; én ezt próbálom tudatosítani mindenkiben.

Kép és szöveg: Korb Zoltán